Kovács Frigyes és Hernyák György / Fotó: Szerda Zsófi

Petőfi-előadással készül a 45 éves vajdasági Tanyaszínház

Útkeresők címmel Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve alapján készült előadással turnézik idén nyáron a 45 éves vajdasági Tanyaszínház.

A bemutató július 22-én lesz az észak-bácskai Kavillón, a társulat központjában, ezt követően pedig a Vajdaság számos településére viszik el a darabot. Az előadás apropóját a Petőfi Sándor-emlékév, vagyis a költő születésének 200. évfordulója adta. Az idei bemutató különlegessége, hogy a Tanyaszínház elindítói – Hernyák György rendező és Kovács Frigyes színész – ismét együtt dolgoznak benne.

A Pannon RTV-nek Hernyák György elmondta, hogy A helység kalapácsa az előadásnak csak a kiindulópontja, Oláh Tamás dramaturg darabjába belefonták Petőfi Sándor, a színész, a költő és a forradalmár alakját is. A Tanyaszínház társulatának az összetétele folyamatosan változik, hiszen az Újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói itt töltik nyári szabadságuk egy részét.

A vajdasági Tanyaszínházat 1978-ban alapították, korábban csacsifogattal, ma már traktorral járja a vajdasági falvakat. A társulat olyan helyekre megy, ahol nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A Kárpát-medencében egyedülálló társulat vendégszerepelt már a szlovéniai Muravidéken, Horvátország magyarlakta településein és Magyarországon is.

(Via MTI)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.