Tizedik alkalommal rendezik meg a Vásárhelyi Forgatagot

Tizedik alkalommal rendezik meg idén a marosvásárhelyi magyarság ünnepét, a jubileumi Vásárhelyi Forgatagot augusztus 25. és 27. között tartják.

A marosvásárhelyi várban tartott beharangozó sajtótájékoztatón Szente Katalin, a szervező Marosvásárhelyért Egyesület elnöke és Jakab Orsolya főszervező az elmúlt évtized mérlegét is megvonta. Emlékeztettek arra, hogy a kezdeti helyszínek után a rendezvény otthona a vár lett, amely ideálisnak bizonyult.

Az idei rendezvényről szólva elmondták: megpróbálják zöldebbé tenni a fesztivált, amiben zöld szervezetként a Milvus csoport segíti őket. Tovább erősítik a beszélgetősarkot, ahol szakemberekkel hangzanak el beszélgetések, és a családi programok helyszíne is bővül.

Egy visszatekintő fotókiállítással is készülnek az eddigi fesztiválokról, és a népszerű Rákóczi-lépcsőfutást és Forgatag váltómaratont is megtartják. A Spectrum Színház szervezésében színházi program is lesz, melybe a Nemzeti Színház is bekapcsolódik.

Idén is lesznek koncertek, pénteken a helyi zenekarok kapnak fellépési lehetőséget, szombaton Dolhai Attila és Koszika után a Hot Jazz Band, vasárnap a Blahalouisiana és az Edda lép színpadra. A szervezők fontos célja a fiatalok bevonása a rendezvénybe, ezért számukra külön bulit is szerveznek.

(Via MTI)

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.