Fotó: keszthely.hu

Zenére fel! – Operettgálát rendeznek a keszthelyi Festetics-kastély parkjában

Zenére fel! címmel, a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáival rendeznek operettgálát a keszthelyi Festetics-kastély parkjában július 29-én.

A hónap utolsó szombat estéjén a tavalyi sikerre való tekintettel újra az operetté lesz a főszerep a kastélyban, ezúttal a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak vezetésével és a Budapest Folk Dance táncosainak fellépésével. A legnépszerűbb darabok slágereit többek között Oszvald Marika, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt idézi meg, akit személyes történet is köt a produkcióhoz.

„Akárhányszor dolgozom együtt a 100 Tagúval, minden esetben nagyapám jut az eszembe, aki lassan 20 éve nincs már velünk. Rendkívül büszke lenne rám, ha láthatná ezeket a koncerteket, hiszen a cigányzene volt az ő nagy kedvence, ezen belül is kifejezetten rajongott a 100 Tagú Cigányzenekarért” – idézte fel a Budapesti Operettszínház művésze.

„Keszthelyen is nagyapám emlékére fogok játszani” – tette hozzá, kiemelve, hogy Kálmán Imre és Lehár Ferenc dalai szinte új életre kelnek ezzel a formációval, össze sem hasonlítható a hangulat egy színdarabbal. „Ezeknek a daloknak van egy olyan dimenziója, amelynek az előcsalogatásához a cigányzene fűszerére van szükség” – mondta Homonnay Zsolt.

(Via MTI)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.