Fotó: Tompa Miklós Társulat

Hat bemutatót tervez az évadban a Tompa Miklós Társulat

Szeptemberben megnyitja 79. évadát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

Az első nagytermi bemutatóra 2023. szeptember 9-én kerül sor Radu Afrim rendezésében, aki Fausto Paravidino Emma életének értelme című színházi regényét állítja színpadra.

2023. november 15-én a Sebestyén Aba – Székely Csaba – Cári Tibor alkotói hármas legújabb nagyszínpadi produkciójának premierjére várják a közönséget. Az igazság gyertyái a bözödújfalusi szombatosok történetét dolgozza fel.

December elején László Csaba főszereplésével Én így látom… Tompa Miklós mesél címmel kerül bemutatásra a társulat névadójának történetét feldolgozó előadásunk Barabás Olga rendezésében, a kisteremben.

Az idei évben, rendhagyó módon, december 30-ára tervezett szilveszteri nagyszínpadi bemutatónkat Mohácsi János állítja színpadra, aki László Miklós Illatszertár c. darabját viszi színre a Mohácsi testvérek sajátos átdolgozásában.

Az évad második felének első premierje Bocsárdi László rendezésében valósul meg. Az Oleg és Vlagyimir Presznyakov abszurdba hajló, mai valóságunkra humorral és iróniával reflektáló Csónak, avagy előttünk az özönvíz című kortárs drámájából készült produkciót 2024. március 10-én a kisteremben tekinthetik meg először.

A tavaszi időszakban Sławomir Mrożek Mulatság című abszurd színműve Keresztes Attila rendezésében, helyspecifikus körülmények között kerül bemutatásra.

(Via nemzetiszinhaz.ro)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.