Janikovszky Éva
Janikovszky Éva

Janikovszky-pikniket szervez a FAQ Színház

Augusztus 20-án délelőttől a Janikovszky parkban gyerekprogramokkal, előadásokkal, felolvasással és kertmozival várják a kikapcsolódni vágyókat. A piknik a Budapest Tuning elnevezésű ötletpályázat részeként valósul meg.

Az FAQ Színház társulata a Klauzál tér szomszédságában, a Janikovszky parkban egy – az írónő szellemiségében tartott – közösségi, összművészeti piknikre készül augusztus 20-án változatos programokkal. Az esemény a második Budapest Tuning ötletpályázat részeként valósul meg. A társulat hitvallása, hogy a kulturális programok nemcsak ablaktalan termekben jöhetnek létre, hanem szabad közterületeken, járókelők és fák között, padokon, vagy akár egy park tűzfalán is.

A Budapest Tuning ötletpályázat célja, hogy a kiválasztott projektek új, rendhagyó városhasználati helyzeteket teremtsenek, akár időszakos vagy kisebb léptékű végleges beavatkozások megvalósításával. A projektek 2023. június 1. és október 31. között valósulnak meg Budapest-szerte.

A Budapest Brand közleménye hangsúlyozza, Janikovszky Éva könyvein generációk nőttek fel, az eseményen az író által megálmodott történetek, karakterek kerülnek közelebb az érdeklődőkhöz. A piknik 11 órától vár mindenkit, gyermekprogramokkal, előadásokkal, felolvasással. Záróprogramként kertmozival, Az égig érő fű című film vetítésével készülnek a szervezők.

A részletes programleírás:

  • 11:00 – 13:00 Gyerekprogramok
  • Színező, játékok, kézműves foglalkozás 0-tól 14 éves korig.
  • 12:00 – 18:00 Szitaműhely – Réber László rajzaival
  • Hozz egy pólót, és Janikovszky-figurákkal viheted haza!
  • 14:00 – 16:30 Játékos lakógyűlés
  • Közös játék a kerület lakóival a legkisebbektől a legnagyobbakig.
  • 15:00 – 19:00 Felolvasás
  • Olvasd fel a kedvenc részletedet egy Janikovszky könyvből, vagy hallgasd ahogy az FAQ Színház tagjai teszik!
  • 16:00 – 17:45 Darvas Kristóf-koncert
  • Zongorán a legvid
  • A 70-80-as évek Táncházámabb barakk ismert és kevésbé ismert slágerei
  • 18:00 – 19:15 Táncházmozgalmainak megidézése. Kezdőknek is!
  • 19:30 – 21:00 Kertmozi – Az égigérő fű
További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.