Idétlen időkig

Mégis színpadra kerül az Idétlen időkig 

Bár minden jegy hamar elkelt, betegség miatt sajnos nem tudta bemutatni a június 10-ére meghirdetett Idétlen időkig című vígjátékát a Móricz Zsigmond Színház a Színházi Olimpia keretében megrendezett Országos Színházi Találkozón Debrecenben. A nyíregyházi teátrum és a Csokonai Színház sikeres egyeztetésének eredményeképp szeptember 6-án érkezik a produkció a Csokonai Fórumba, hogy a Latinovits teremben élhessük át a Mormota-nap déjà vu érzését, amikor minden nap újra és újra ugyanolyan, de egyszercsak beköszönt a szerelem. 

Ki ne emlékezne a kilencvenes évek komoly kultusszal bíró filmvígjátékára, melyet azóta is előszeretettel sugároz minden TV csatorna? A Móricz Zsigmond Színház igazi különlegességgel szolgált a közönségnek, mikor Magyarországon elsőként tűzte műsorára a népszerű filmvígjáték sokszoros díjnyertes, a tengeren túl óriási sikert aratott, friss Broadway-musical változatát.

A történet főhőse, Phil, a híres televíziós meteorológus egy amerikai kisvárosból kénytelen tudósítani a helyi népszokás: a Mormota-nap eseményéről. Az életunt és cinikus alaknak nincs ínyére a feladat, alig várja, hogy megszabaduljon az idealista vidéki lakosoktól és hazatérhessen. Egy váratlan hóvihar azonban útját állja, így kénytelen még egy éjszakát tölteni az utálatos helyen. Másnap reggel viszont ugyanarra a napra ébred, ami már egyszer véget ért. És újra, és újra. Minden reggel ugyanaz a dal csendül fel a hotelszoba rádiójából, és már megint: Mormota-nap van…!!! Időhurokba került, amiből sehogy sem tud szabadulni…

Phil története érzékenyen és szórakoztatóan rajzolja meg egy jellemfejlődés ívét; egy keserű, végtelenül önző személyiség útját az őszinte szerelem, és az odaadó figyelmesség felé. 

A színházi kritika elismerően írt a nyíregyházi darabról: „A nézőtéri oldódásnak nem csupán a gumiarcú, neurotikus – bónuszként: énekelni is tudó – komikus zsánerét tökéletesen hozó Gulácsi Tamás az oka, hanem az is, hogy az abszurd vígjáték derűsebb kicsengést kapott, és az alapművekből hiányzó drámaisággal töltötték meg. Személyiségfejlődéssel tették hitelesebbé a férfi főszereplő, Phil karakterét, önreflexióval erősítették meg a női főszereplőt, Ritát. Arra is ügyeltek, hogy a meglehetősen nagy számú közreműködői gárda ne csupán tömeget képezve, staffázsként legyen a színpadon: a színpadi kisváros lakói egyénített sztorit és arcot kaptak, amihez jelentős mértékben járult hozzá Barta Viktória karakteres koreográfiája.”

A musical első előadása 2016. július 15-én volt az Old Vic Theatre-ben.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!