Molnár Ferenc Napokkal zárja az évadot a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválprogramjának szerves részeként immár hatodik évben valósul meg egy, a hazai klasszikusaink életműveit középpontba állító színházi programsorozat.

Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda, Tamási Áron munkássága után idén Molnár Ferenc életműve következik az augusztus 13-16. közötti Molnár Ferenc Napokkal. A négy nap alatt öt Molnár vígjátékot láthat a közönség, ugyanis a záróestén két egyfelvonásos, az Egy, kettő, három és az Az ibolya című kerül a Várszínpadra a Nemzeti Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként. Az előadást Rátóti Zoltán rendezte, és a Nemzeti Színház művészei, Schnell Ádám, Bodrogi Gyula, Rácz József és Kristán Attila mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait láthatjuk majd a szerepekben.

Molnár talán legnépszerűbb komédiáját, a Játék a kastélybant a nagyváradi Szigligeti Színház adja elő, az előadás egy készülő új színpadi mű és egy szerelmi háromszög viszontagságos és mulatságos történetébe nyújt betekintést. Három alkotótárs meglepetésként érkezik Annie, az operettprimadonna olaszországi nyaralójába, ahol Ádám, a tehetséges zeneszerző, Annie vőlegénye azzal szembesül, hogy menyasszonyát egy sármőr színész csábítja. A szerelmi történetet aztán a drámaírók alakítják úgy, hogy a végén happy end legyen…

Az üvegcipőt a Körúti Színház adja elő Kautzky Armanddal, Mérai Katalinnal és Karaivanov Lillával a főszerepben, Galambos Zoltán rendezésében. Az ördög című darabot a Zenthe Ferenc Színház előadásában láthatjuk, Bakos-Kiss Gábor rendezésében. Molnár Ferenc örökérvényű Mefisztó-története fordulatokban gazdag, éles humorú vígjáték, amely bravúros érzékenységgel világítja át a férfi-nő viszony legrejtettebb mélységeit. A főbb szerepekben: Bozó Andrea, Máté Krisztián, Házi Anita, Ágoston Péter.

(Via gyulaivarszinhaz.hu)

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!