Fotó: Kovács Milán

Tizenkét bemutatót tart az újjászületett Csokonai Nemzeti Színház

A teátrum szeptember közepén nagyszabású gálával indítja az évadot.

„Három éven át tartó munkálatok eredményeképpen ősztől egyedülálló, kétépületes, ötjátszóhelyes színház várja a közönséget. Az intézményt 20 milliárd forintból sikerült megújítani és háromtagozatúvá tenni, a próza és az opera mellé beemelve a táncot” – hangsúlyozta Mátyássy Szabolcs igazgató a színház hétfői fővárosi sajtótájékoztatóján. Mátyássy Szabolcs július 1-jén vette át a színház irányítását, miután az előző igazgató, Gemza Péter mandátuma lejárt, a debreceni városvezetés pedig márciusban az ő pályázatát támogatta. Mátyássy Szabolcsot öt évre nevezték ki.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere kiemelte, hogy a szeptember 16-án befejeződő infrastrukturális fejlesztés eredményeképpen a Csokonai Teátrum mellett az egy éve átadott Csokonai Fórum is rendelkezésre áll. Kitért arra, hogy a város kulturális pezsgését mutatja Esterházy Marcell szombaton nyílt kiállítása a Modemben, valamint az is, hogy a 2019-ben elhunyt író, Térey János hagyatékát is Debrecenben fogják a közönség elé tárni szeptember 14-én.

A színházi bemutatók közül több is kapcsolódik jubileumokhoz. A 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály vígeposzát, a Dorottyát Verebes Ernő átiratában először novemberben láthatja a közönség, a 60 éve született Borbély Szilárd Nincstelenek című művét pedig tavasszal.

Szabó K. István, a színház művészeti vezetője arról szólt, hogy infrastrukturális szempontból a Csokonai Nemzeti Színház – Debrecen rendelkezik a legjobb lehetőségekkel, „ehhez mérten próbálunk művészeti tartalmat behozni a falak közé”. Az új évad mottója egy Latinovits Zoltántól vett idézet – „Költözzünk vissza egymásba!” -, amely a színház és a város közösségének várt egymásra találását szimbolizálja.

Mint elhangzott, a régi épületben, a Csokonai Teátrumban négy saját bemutató lesz: októberben Puccini Bohémélete Szikora János rendezésében, novemberben Csokonai Dorottyája Szabó K. István rendezésében, jövő januárban Moliére és Lully Úrhatnám polgárát Keresztes Attila viszi színre, áprilisban pedig Dosztojevszkijtól az Ördögöket a macedón Dejan Projkovszki rendezi.

A Csokonai Fórumban két játszóhelyen, a Latinovits-teremben és a Kóti Árpád Kamarateremben lesznek előadások. Előbbiben mutatják be Lewis Carroll klasszikusát, az Alice Csodaországbant, az Euripidész, Sartre és Illyés Gyula által közösen jegyzett A trójai nőket, utóbbiban Visky Andrástól A test történeteit (III-IV), Borbély Szilárd Nincstelenek című darabját, Kiss Csaba a Veszedelmes viszonyok című levélregény nyomán készült művét, Hanoch Levin Jákobi és Lájdentáj című munkáját, valamint Tasnádi István Cyber Cyranóját. Játszóhelyként rendelkezésre áll továbbá a Simor Ottó Stúdió, ahol elsősorban stand-up, irodalmi előadások és tánc lesz, valamint a szabadtéri színpad.

Nemes Zsófia, a színház új tánctagozatának vezetője elmondta, a teátrumhoz csatlakozó PR-Evolution Debrecen Kortárs Táncegyüttes idén húsz éves. Repertoárelőadásaikból hármat játszanak az évadban: a Blue Men/És Fehér című estet, az Agapét és a Da Vinci mosolyát. Legújabb előadásuk a Weöres Sándor művének ihletésére elkészülő A teljesség felé. Beindítanak egy junior programot is fiatal tehetségek felkutatására.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a debreceni színház új zenei vezetője, Sándor Szabolcs, és ott volt Kesselyák Gergely is, aki Puccini Bohéméletét fogja vezényelni. „Elég viharos körülmények között távoztam az Operaházból. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fővároson kívül is legyen operaélet Magyarországon” – mondta a karmester.

(Via MTI)

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!