Véget ért a Gyulai Várszínház 60. évada

A Gyulai Várszínház 60. évada az elmúlt évekhez hasonlóan gazdag, sokszínű, a nézőszámot, a jegyárbevételt, a közönségvéleményeket tekintve pedig még azoknál is sikeresebb volt – tájékoztatott közleményében a teátrum.

A Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete az évadzáró testületi ülésén nívódíjak odaítéléséről döntött, amely a város képviselő-testületének jóváhagyása után válik hivatalossá. Eszerint a Sík Ferenc-díjat Tapasztó Ernő rendező kapja Verebes Ernő Pengetangó című darabjának megrendezéséért.

Az önkormányzat által alapított Havasi István-díjat Sipos Imre színművésznek ítélték John Cristopher-Wood GarázsMacbeth című előadásában és Verebes Ernő Pengetangó című előadásában nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért.

A teátrum által alapított Őze Lajos-díj jutalmazottjára az eső következtében elmaradt gyulai bemutató miatt a testület később tesz javaslatot, Molnár Ferenc Egy, kettő, három és Az ibolya című előadásainak nemzeti színházi bemutatója után.

A közleményben azt írták, a teátrum június 22. és augusztus 16. között 55 programot valósított meg. Öt fesztivált bonyolítottak le, négy bemutatót valósítottak meg, amiből kettő ősbemutató volt.

A bemutatók közül hármat koprodukciós partnerekkel közösen (Pengetangó, Egy, kettő, három, Az ibolya), a GarázsMacbeth című darabot pedig teljes mértékig saját fejlesztésben hozták létre. Emellett nagy érdeklődés övezte a színházi olimpia előadásait, amelyekből három darabot mutattak be.

A közlemény szerint a nézőszám 14 százalékkal, a jegyárbevétel 16 százalékkal haladta meg a tavalyit. A jubileumi évad újdonsága a háromnapos Free Zenei Fesztivál volt, ahol 13 ingyenes koncertet hallhatott a közönség – írták.

(Via MTI)

További cikkek
synergy logo
Bár a fesztivál Újvidéken jött létre, útja 2023-ban a magyarországi Színházi Olimpia évében Budapestre a Nemzeti Színházba vezetett, ahol a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM keretében látható. A Fesztiválról Venczel Valentin gondolatait osztjuk meg.
cartea-lui-ruth-7
A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
Comédie Francaise - fotó: Jan Versweyveld
Molière halhatatlan Tartuffe, avagy a képmutató című művének XIV. Lajos által cenzúrázott, háromfelvonásos változata kel életre a Comédie Francaise társulatának előadásában október 7-én este és október 8-án délután a 10. MITEM keretében.