Kényszermegoldásból bravúros játék született meg a beregszászi színház új előadásában, amely Gogol Háztűznézőjéből készült. A háborús helyzet miatt félig hontalanná vált társulat színésznői bújtak férfiruhába, hogy otthon, Kárpátalján, a háborús időkben is tudják játszani a darabot. Ungvári Judit írása.
Játék a játékban kikacsintással indul az előadás, a színészek szövegkönyvvel a kezükben barátkoznak a helyzettel, s próbálják a közönségnek is megmagyarázni, hogy ez a „nemzetközi izé” most azt jelenti, hogy ezúttal hét színésznő és egy színész játssza el a darabot. Ezek a „kiszólások” persze gyakran jellemzik Vidnyánszky Attila előadásait, ám most különösen sajátos helyzetet teremtenek, hiszen arra az abszurd valóságra is reflektálnak, amelyben élünk. Pontosabban, amelyben a beregszászi társulat él.
Az a társulat, amely 2022 február 24-én éppen átlépte a határt, mert egy vendégszereplésre érkezett Magyarországra, és már nem tudott visszamenni. Tanácstalanság, bizonytalanság félelem és bizonyára még sok minden kavargott bennük, amikor szembenéztek azzal, hogy a férfiak, ha hazatérnek, bizonnyal „ágyútöltelékként” végzik. Színészekről beszélünk, akiknek a játék jelenti az életet, de nem akarták, hogy az életük váljon játékká mások kezében, ordas eszmék jegyében… Így hát maradtak, s az azóta eltelt időszak alatt a társulat tagjai létrehozták ezt az előadást, amely lehetőséget ad arra, hogy otthon is játsszanak, az otthon még megmaradt magyar közönségnek. „Csakazértis” – ahogy elhangzik többször az előadásban.
A kényszerű nadrágszerepekből azonban igazi színészi remeklések születtek meg. A legnagyszerűbb ezekben, hogy a színésznők nem próbálnak férfiakat imitálni, vagy a férfias viselkedést karikírozni, hanem igazi karaktereket teremtenek. Egytől egyig. Orosz Melinda Ivan Kuzmics, udvari tanácsos szerepében lenyűgözően hozza a komplexusos, házasságtól rettegő, korosodó fickót, tökéletes átlényegüléssel. Az Ilja Fomicsot játszó Vass Magdolna szintén bravúrosan teremt figurát, minden gesztusa, minden apró rezdülése a „bajkeverő” baráté, még a haj- és szakállsimogatás is tökéletesen hiteles.
Ugyanígy, a többiek is kitűnő vígjátéki karaktereket alakítanak, és kiemelendő, hogy a fiatalok között is találunk egészen elképesztően jó szereplőket, ilyen például a „macsó” Baltazár Baltazárovics tengerészt játszó Cséke Adrienn. Tulajdonképpen mindenkit fel lehetne sorolni, hiszen a társulat egyöntetűen lubickol a nem mindennapi feladatban, miközben azért bizonyos szövegeknél abszolút érezhető a szavak mögül kikandikáló keserű valóság. Az életigenlés azonban felülírja a kényszert, a szomorúságot, és egyáltalán, ezt a lehetetlen világot, amelyben mégis kénytelenek vagyunk lenni.
Vidnyánszky Attila rendezése igazi vándorkomédiás időket idéz: játszik a játékkal, folytonosan megszólítva, s bevonva a közönséget is. Résztvevővé teszi a nézőt, hogy közösséget érezzen a játszókkal. Az eladósorban lévő lányt, Agafja Tyihonovnát Polyák Anita alakítja nagyszerűen, általában az ő jeleneteiben szólítódik meg a közönség, könnyed játékossággal, mint például a tréfás sorshúzásban, amikor a kérők között próbál dönteni. Nagyon egyszerű, hangulatos és ügyesen kihasználható a díszlet (Tóth Kázmér) és bámulatosan szépek, ugyanakkor karakteresek a jelmezek (Berzsenyi Krisztina). Remek, szórakoztató előadás született az alkotók keze között, még ha néha be is villan az a furcsa helyzet, amelyben most a beregszászi társulat létezik.
Ugyanakkor azt is maximálisan bizonyítják, mindenkor, minden körülmények között meg lehet találnia az örömöt az embernek. Lehet színházat csinálni akkor is, ha nem ideálisak a feltételek. Lehet játszani borúval a szívben, s akkor van esély a túlélésre, az életre. Csakazértis.
A cikk eredetileg a Nemzeti Színház oldalán jelent meg.
