Bemutatkoznak a Miskolci Balett új tagjai

A 2020-2021-es évadtól két új táncművész csatlakozik a Miskolci Balett társulatához. Mátyás Flóra és Giovanni Buttacavoli számára sűrűn kezdődik az évad, hiszen korábbi és új előadások koreográfiáit is el kell sajátítaniuk. Ismerjék meg őket egy kicsit közelebbről!

Rózsa és Ibolya – Arany János művét mutatta be a Miskolci Balett

A Miskolci Balett március 4-én mutatta be Arany János műve alapján a Rózsa és Ibolya mesebalettet.

Próbatáncot hirdet a Miskolci Balett

Klasszikus vagy moderntánc képzettségű, női és férfi táncművészek jelentkezését várják, akik rendelkeznek legalább táncművészeti szakközépiskolában szerzett bizonyítvánnyal vagy az idén szerzik meg azt.

Üvöltő szelek – Táncszínpadon az egyik legellentmondásosabb szerelmi történet

A Miskolci Balett ezúttal is nagy klasszikussal készül.

Szentivánéji álom – A miskolci táncszínpadon Shakespeare legérzékibb műve

A Miskolci Balett táncjátéka zárja a Miskolci Nemzeti Színház 2018-2019-es évadát. A Szentivánéji álom Barta Dóra rendezésében látható április 27-én a Játékszínben.

4 nap, 6 ország, 10 táncelőadás – Jön a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál!

Harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a tánc szerelmeseit a Miskolci Nemzeti Színházban.

“Feltörő szenvedélyek vihara” – A Szentivánéji álom bemutatójára készül a Miskolci Balett

Április 27-én Barta Dóra rendezésében érkezik a Miskolci Balett legújabb előadása a miskolci Játékszín színpadára.

Flashmobbal harangozta be a Horizont fesztivált a Miskolci Balett

Április 24-27. között harmadik alkalommal várja a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál a tánc szerelmeseit a Miskolci Nemzeti Színházban.

János vitéz – Zenés mesebalett készül Miskolcon

Március 6-án láthatja a közönség a Kamaraszínházban a Miskolci Balett legújabb előadását Kozma Attila rendezésében.

Próbatáncot hirdet a Miskolci Balett

A próbatáncot a Müpa balett-termében tartják.

A tánctagozatokról – Barta Dóra, Topolánszky Tamás és Kozma Attila válaszolt

A vidéki tánctagozatok egyszerre szolgálják ki tánckari minőségben az anyaszínházat, és próbálnak saját elképzelések mentén önálló táncdarabokat létrehozni. A Kecskeméti City Balett, a GG Tánc Eger és a Miskolci Balett vezetőjét a Színház folyóirat kérdezte.

„A színpad a vásznam, a táncosok a festékem” – Amerikai koreográfussal dolgozik a Miskolci Balett

Garrett Smith amerikai koreográfus január 7-12. között tart egyhetes kurzust a Miskolci Balett táncosainak. A táncművész szinte egész Európát és Amerikát is bejárta, a miskolci színházba Kozma Attila meghívására érkezett.

A hetes szám bűvöletében rendezik meg az idei Sissi Őszi Tánchetet

A Bethlen Téri Színházban hét estén át hét különböző társulat táncprodukcióit láthatja a közönség november 17-24. között.

Álom luxuskivitelben – Újabb filmklasszikusból születik táncelőadás Miskolcon

A Miskolci Balett idei első bemutatójával folytatja az irodalmi alkotások és sikerfilmek táncszínházi feldolgozásának vonalát.

Színházak éjszakája – 7 helyszínen várt programokkal a miskolci színház

Idén is mozgalmas programokkal várta közönségét a Miskolci Nemzeti Színház a Színházak éjszakáján.