Pardes – Fotó: Elad Debi

Április végén rendezik meg a Horizont Fesztivált Miskolcon

A fennállásának 200. évét ünneplő Miskolci Nemzeti Színházba áprilisban Svájcból, Izraelből és Romániából is érkeznek társulatok, valamint a teátrum hatodik alkalommal megrendezi a Horizont Nemzetközi Kortástánc Fesztivált április 25. és 29. között.

A fesztivál egy kiállítással kezdődik, amely az idén tízéves Miskolci Balett történelmét mutatja be. A tárlaton az érdeklődők a társulat előadásaiba nyerhetnek betekintést. A rendezvény nyitónapját Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont fesztivál művészeti vezetőjének darabjával, a Vörös naplóval zárják, amely Marilyn Monroe történetét viszi színpadra.

Az eseményre több hazai társulatot is meghívtak, köztük a Közép-Európa Táncszínházat, a Kulcsár Noémi Tellabor társulatot, Feledi János és a Feledi Projectet, valamint olyan fiatal alkotókat is, mint Tóth Laura és Kozma Johanna. A harmincéves Bozsik Yvette Társulatot két előadás meghívásával is köszöntik, valamint Bősze Ádám zenetörténész és Megyeri Léna tánckritikus zene- és tánctörténeti előadása is látható lesz.

A Miskolci Balett előadását és a kiállításmegnyitót követően Tóth Laura Follia című táncelőadása, valamint Kozma Johanna What’s the matter? címet viselő produkciója lesz látható. A Kulcsár Noémi Tellabor társulat a Vihar című Shakespeare-adaptációt mutatja be, míg a Feledi Project Csehov Sirály című művének táncszínpadi változatát adja elő.

A Közép-Európa Táncszínház a Set Your Mind Free című koreográfiáját mutatja be a közönségnek, a Bozsik Yvette Társulat pedig a Bohóc kerestetik című produkcióval készül a Horizont fesztivál felnőtt közönségének. A gyermekeknek a Bogarak című táncelőadást mutatják be.

A lengyel koreográfus Anna Piotrowska két előadását is láthatják az érdeklődők, az Egoistic Experiment/I am the performance című produkció mellett a Miskolci Balett táncművészeinek közreműködésével a Bolero Project – A Tribute to Ravel and Dance című előadást viszik színpadra.

A fesztivál zárásaként a 10. Színházi Olimpia keretében a Vertigo Dance Company-t látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház, a társulat a Pardes című táncelőadást mutatja be a miskolci közönségnek.

(Via MTI)

 

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.