Találatok

Varga Andrea a Jézus Krisztus Szupersztár című előadásban - fotó: Éder Vera
A 200 éves teátrum több előadással is részt vesz a 10. Színházi Olimpián.
miskolc
Az augusztus 24-én induló bicentenáriumi évadot A tatárok Magyarországban című előadással indítják Szőcs Artur rendezésében. 
A sírás (A sejtés) r. Christoph Marthaler - forrás: Miskolci Nemzeti Színház
A Színházi Olimpiára meghívott A sírás (A sejtés) a marthaleri életművön belül még inkább a zeneiség irányába mozdul el, furcsamód épp az előadás alapjául szolgáló Dieter Roth szövegeknek köszönhetően. Orbán Eszter beszámolója.
miskolc
Egy tradicionális, morin khuur nevű mongol hangszert ajándékozott Baatarjav Sainnyambuu, Mongólia budapesti nagykövete a Miskolci Nemzeti Színháznak.
Pardes-7-credit_-Elad-Debi
A fennállásának 200. évét ünneplő Miskolci Nemzeti Színházba áprilisban Svájcból, Izraelből és Romániából is érkeznek társulatok, valamint a teátrum hatodik alkalommal megrendezi a Horizont Nemzetközi Kortástánc Fesztivált április 25. és 29. között.
A sírás - fotó: Gina Folly
Áprilisban és májusban mindenkinek Miskolcon a helye! Annak legalábbis biztosan, aki nem szeretne lemaradni a világhírű rendezők, Christoph Marthaler és Silviu Purcărete előadásairól. Rendkívül izgalmas előadások érkeznek a Miskolci Nemzeti Színházba a 10. Színházi Olimpia keretében, amiket egy színházrajongónak sem érdemes kihagyni.
Pardes credit Yoel Levy
A Csodamalom Bábszínház a 30., a Miskolci Szimfonikus Zenekar a 60., a 10. Színházi Olimpiához csatlakozó Miskolci Nemzeti Színház pedig a 200. évfordulóját ünnepli idén.
miskolc
Az ünnepi évad első előadásaként ugyanazt a darabot tűzi műsorra, amellyel annak idején megnyílt a színház, és amely a Színházi Olimpia keretében idén számos külföldi előadást is vendégül lát.
Pardes 1 credit_ Elad Debi
Egy páratlan rendező, egy világhírű táncegyüttes, és két klasszikus parádésan újrafogalmazva. Áprilisban és májusban Miskolc igazi művészeti központtá válik, ugyanis a Svájcból, Izraelből és Romániából érkező társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba hozzák fergeteges produkcióikat a 10. Színházi Olimpia keretében.
Jelenet a Macbett című előadásból
Egy páratlan rendező, egy világhírű táncegyüttes, és két újrafogalmazott klasszikus. A 10. Színházi Olimpia keretében Svájcból, Izraelből és Romániából érkeznek társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba.
Béres Attila
Az alapításának bicentenáriumát ünneplő Miskolci Nemzeti Színház a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Schauspielhaus Zürich előadásait hívta meg a Színházi Olimpia keretében. A fesztiválról és az ünnepi évadról a Nemzeti Magazin kérdezte Béres Attila igazgatót.
Miskolci Nemzeti Színház: A színházcsináló - fotó: Éder Vera
Thomas Bernhard osztrák regény és drámaíró legismertebb színművét, A színházcsinálót mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház.