Fotó: Gálos Mihály Samu

Kihirdette kétszázadik évadát a Miskolci Nemzeti Színház

Az augusztus 24-én induló bicentenáriumi évadot A tatárok Magyarországban című előadással indítják Szőcs Artur rendezésében. 

A Nagyszínházban októberben látható lesz még A csárdáskirálynő című operett Béres Attila rendezésében, valamint decemberben A szálemiek című színmű, melyet Rusznyák Gábor visz színre Arthur Miller A salemi boszorkányok című műve alapján. A kékszakállú herceg vára című operát Szabó Máté rendezésében láthatja a közönség szintén decemberben, míg a Kölcsönlakás című komédiát Béres Attila viszi a Nagyszínház színpadára a jövő év márciusában.

A Kamaraszínházban szeptemberben Keszég László rendezésében a Berzsián és Dideki című mese, októberben pedig Az üvegcipő című vígjáték lesz látható. Szabó Máté az Ivanon című színművet viszi színpadra jövő márciusban, a Miskolci Balett pedig idén novemberre az Anyeginnel készül, Kozma Attila rendezésében. A Játékszínben szeptemberben a H-edda Gabler című előadást tekinthetik meg a nézők Rusznyák Gábor rendezésében, de a Szőcs Artur rendezte Leonce és Léna is műsoron lesz jövő márciusban.

A Miskolci Balett jövő áprilisra egy szerelmi történettel készül a tánckedvelő közönségnek. A szerelem hatalma című előadásban „Héloise francia apátnő és Abélard, a messze földön híres tudós pap tiltott, ám sírig tartó szerelmét jelenítik meg a tánc nyelvén”. A tájékoztatás szerint a bérletek megújítása május 16. és 31. között lehetséges, a teljes körű bérletértékesítés pedig június elsején kezdődik.

A miskolci teátrum kétszázadik színházi szezonját egy szabadtéri rendezvénnyel egybekötött évadhirdető eseményen ismertették, amelyen fiatalok, felnőttek és idősek egyaránt találhattak számukra kedvező programot. A rendezvényen néhány előadás kellékeit és díszletelemeit testközelből láthatták az érdeklődők, akiknek lehetőségük volt kérdezni a Művészeti Tanács jelen lévő tagjaitól – közölte a teátrum.

(Via MTI)

További cikkek
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.
A kaposvári Csiky Gergely Színház - fotó: Varga György / MTI
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye, az Országos Színházi Találkozó 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron kerül megrendezésre.