A Miskolci Balett évek óta állítja színpadra a világ- és filmirodalom nagy klasszikusait: Casablanca, Anna Karenina, Gépnarancs, Álom luxuskivitelben, Üvöltő szelek, Szentivánéji álom, és persze a magyar irodalom rajongóinak is kedvezett már a János vitézzel, A helység kalapácsával vagy a Rózsa és Ibolyával. Idén egy olyan klasszikust visznek színpadra, amely nem csak a világirodalom, de a balettszínpadi irodalom kánonjában is méltó helyet foglal el. Alekszandr Szergejevics Puskin Anyegin című műve november 25-től látható a Miskolci Nemzeti Színházban Kozma Attila rendezésében.
„Maga az alapmű, a történet annyira színpadra való, hogy nem csoda, hogy a táncművészet is szívesen dolgozza fel Puskin regényét. Az ismert irodalmi művek feldolgozása nem újkeletű a Miskolci Balett társulatának, az Anyegin pedig a nagyközönség számára is egy ismert mű, ráadásul az iskolában kötelező olvasmány – így a diákbérletünkbe is bekerült az előadás.
Egész biztos, hogy kortárs formában is dolgozták már fel ezt a darabot, de mi most erősen neoklasszikus formában állítjuk színpadra, hiszen a klasszikus technikai tudását a társulatnak még nem látta a miskolci közönség.
Spiccen táncolnak, gyönyörű díszletben, pazar jelmezekben” – részletezi Kozma Attila, az előadás koreográfus-rendezője, a Miskolci Balett művészeti vezetője. Formanyelvét tekintve a már említett neoklasszikus stílus jellemzi az előadást, ehhez illeszkedve főként klasszikus zenedarabokat hallhat a közönség az előadás során.
„Úgy gondolom, hogy igazán kellemes akusztikai élményt is fog nyújtani az előadás a látvány mellett. Nem akartuk persze, hogy Haydn, Csajkovszkij vagy Rahmanyinov túlsúlyban legyenek, de valóban klasszikus zeneművekkel dolgoztunk. Igaz-Juhász Katalin tervezte a díszletet és a jelmezeket, és azt kell mondanom, hogy a Miskolci Balett történetének talán legmonumentálisabb díszletét láthatják majd a nézők. Nem is beszélve a csodaszép kosztümökről!
A cselekmény korszakához közelítve, azonban nem teljesen a kor divatjával azonos jelmezek születtek, hiszen annak a kornak a ruhái nagyon zártak voltak, itt pedig arra is figyelnünk kellett, hogy a táncművészek kényelmesen, szabadon tudjanak mozogni, pláne a grandiózus pas de deux-k során.
– osztja meg Kozma Attila, aki saját elmondása szerint ehhez hasonló produkciót még nem hozott létre. „Ezzel a formanyelvvel még nem dolgoztam. Ezek tényleg a „nagy operaházi spicc-cipős duettek”, amiket tőlem még nem láthatott a miskolci közönség. Nagyon szerettem, hogy a táncosok is szeretik ezt. Mindegyikük klasszikus végzettségű táncművész és egy kicsit most visszatérhettek a gyökerekhez, oda, amiért feltehetőleg táncosok lettek. A legtöbben balerinák szeretnének lenni kezdetben, és ezek tényleg balerina szerepek. Egy olyan kirándulás volt ez, amibe beleszerettem. Remélem, hogy a nézők is így lesznek majd ezzel.” – zárja gondolatait Kozma Attila.
