Jelenet a Woyzeck című előadásból – fotó: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház

Újvidéken díjazták a Nemzeti Színház Woyzeck-előadását

Az alkotói csapat és a színészegyüttes kivételes kifejezőképességéért járó díjat kapta meg a Nemzeti Színház előadása az újvidéki INFANT fesztiválon. Az ifj. Vidnyánszky Attila rendezte produkciót 2018. április 11-én mutatta be, és azóta is sikeresen játssza a budapesti teátrum.

Az INFANT elnevezésű fesztivált (Internacionalni festival alternativnog i novog teatra), amelyre alternatív és új színházi formákat kereső előadások kapnak meghívást, immár 49. alkalommal tartották meg Újvidéken. A szemlén szeptember 10. és 13. között Ausztriából, Magyarországról, Szlovéniából és Szerbiából összesen négy előadást láthatott a közönség, Alekszandar Popovszki rendező válogatásában.

A Nikolina Đukanović drámaíró, Ozren Grabarić színművész és Sonja Petrović rendező alkotta zsűri egyhangúlag díjazta a bécsi Burgtheater Miss Julia című produkcióját (Strindberg Julie kisasszonyának adaptációja), a szlovén Mateja Koležnik rendezésében, és a Nemzeti Színház ifj. Vidnyánszky Attila rendezte Woyzeck-előadását.

A bécsi darabot a legsikeresebb kísérletezésért, a budapestit pedig az alkotói csapat társulati munkájáért ismerte el a neves szerb alkotókból álló zsűri. A díj indoklásában többek között ez áll: „A Woyzeck című előadás olyan, mint egy megszelídített káosz, amely energiájával színházi izgalomban tart bennünket. Csodálatos színpadi mozgás és színészek, akik teljesen együtt működnek, mégis mindegyiknek sikerül kitűnnie a maga egyediségével. Ez az előadás arra emlékeztet bennünket, hogy a színház nemcsak az értelemre hat, hanem a szenvedélyt is felébreszti, és arra késztet, hogy senki se maradjon közömbös.”

Az összefoglalóban utalnak arra, hogy nagyon merészen és szellemesen játszik az előadás a banalitással, a giccs esztétikájával, miközben véleményt formál a világról a fogyasztói társadalom tükrében. A fesztivál zsűrije szerint a kockázatos és bátor munka fantasztikus eredménnyel járt, és olyan színházi előadás jött létre, amilyet csak ritkán van alkalma átélni a közönségnek.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!