A színházi világ figyelme 2023-ban Magyarországra irányul: húsvéttól Szentivánig, jó három hónapon át jeles külföldi társulatok nagyszerű előadásai, izgalmas programok várják majd a közönséget országszerte – mondja Vidnyánszky Attila. A 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia művészeti vezetőjeként azt reméli: az egész színházi szakma közös ünnepe lesz ez a világszínházi esemény.
– Tavaly megtörtént a bejelentés: Magyarország rendezi a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiát. Decemberben hivatalossá vált: 6,8 milliárd forintot fordít a kormány az eseményre. Így elindulhatott a tervezés-szervezés. Milyen elvek mentén történik mindez?
– A legfontosabb: a magyar színházi szakma minden szereplőjét megszólítottam.
– Egyes szám első személyben fogalmazott.
– Az olimpiák szervezésének kialakult rendje, hagyománya van. Az alapítókból és a korábbi olimpiák művészeti vezetőiből, illetve nagytekintélyű drámaírókból, rendezőkből álló bizottság minden olimpia esetében megbíz valakit a művészeti vezetéssel. Ezt a megtisztelő és felelősségteljes feladatot a jeles grémium rám ruházta.
– Mi lesz tehát a koncepció?
– Ilyen decentralizált, az egyes szakmai közösségek szabad döntéseire épülő rendszerben még nem született színházi olimpia. Sokszor beszélünk nyitottságról, a szabadság fontosságáról, de számtalanszor érzem, hogy ez csak retorikai fordulat. Én azt az elvet képviselem, hogy olyan struktúrát alakítsunk ki, amibe mindez bele van kódolva.
– Hogyan képzeljük ezt el?
– A kőszínházaknak alapesetben arra van lehetőségük, annak az anyagi hátterét biztosítjuk, hogy hívjanak meg egy külföldi és egy határon túli társulatot. Az lenne jó, ha ezek a meghívások nemcsak egyszeri alkalmat jelentenének, hanem tartós kapcsolatok fejlődnének ki, előadáscserékkel, közös produkciókkal. Nagyobb programok terveit is várjuk a színházaktól.
– Mi az elképzelés az alternatívokkal?
– Megszólítottuk ennek a körnek három meghatározó szereplőjét. A Jurányi Házat, amely az alternatívok legfontosabb inkubátora, a nagy nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkező Trafót, a szcéna rangos intézményét, illetve a három évtizedes múltra visszatekintő szegedi Thealter Fesztivált. Az ajánlat mindhármójuknak ugyanaz: rendezzék meg a maguk olimpiáját. Ők hozzák majd a terveiket, az olimpia pedig hozzárendeli az anyagiakat.
– Hogy ki kit hív meg, abba nem szól bele Vidnyánszky Attila?
– Nem. Teljes szabadság van. A lényeg, hogy megteremtsük a lehetőséget, a keretrendszerét annak, hogy a magyar színházi szakma képviselői mind a maguk világlátásának, színházi ízlésének megfelelő irányba tudjanak mozdulni, hogy hosszú távú kapcsolatokat építhessenek és nyissanak a világra. Mindenkinek a maga felelőssége, miként kíván élni ezzel a szabadsággal.
– Itt van például a Berliner Ensemble, Európa egyik meghatározó színházi műhelye. Ők az ön kultúrpolitikai tevékenységét kifogásolva, megszakították a kapcsolatot a Nemzeti Színház nemzetközi fesztiváljával, a MITEM-mel. Hogyan lesz ez vajon az olimpián?
– Erre nekik kellene válaszolni. De én megfordítom az érvelést. Mi őket a politikai nézeteink különbözősége ellenére hívtuk meg. Mert a MITEM lehetőséget kínál a valós párbeszédre.
Nem kell mindenben egyetértenünk, de képesnek kell lennünk a dialógusra.
Ha ezt a Nemzetivel, a MITEM-mel nem akarják, lelkük rajta. Az olimpia viszont megadja a lehetőséget, hogy egy olyan színházzal működjenek együtt, amellyel egyetértésben vannak. Az a fontos, hogy az olyan súlyú társulatok, mint a berlinieké is, itt legyenek az olimpián, mert ez gazdagítja, nyitottabbá teszi a magyar színházi szakmát, a magyar közönség pedig még több remek előadást láthat. A MITEM szervezőiként ugyanazokat az elveket valljuk, mint amiért a színházi olimpiát 1994-ben a világ nagy rendezőegyéniségei megalapították. Vagyis, hogy a kultúra, a színház lehetőséget kínál az egymás iránti tisztelet kifejezésére, kíváncsiságunk kiélésére, a kölcsönös elfogadásra és a különbözőségek közös ünneplésére. A MITEM elmúlt nyolc évének a programja ezt világosan bizonyítja.
– Mindenki pozitívan viszonyult az „olimpiai ajánlathoz”?
– Mindössze két színház jelezte, hogy időt kér a döntéshez, hogy csatlakoznak-e. Azt remélem, hogy ők is a lehetőséget látják majd az olimpiában.
– Vannak már konkrétumok?
– Az előkészületek, a javaslatok fázisában vagyunk. Fontos, hogy legyenek vidéki központok. Ilyen lesz például a Miskolci Nemzeti Színház, amely 2023-ban ünnepli kétszáz éves fennállását, és nagyobb szabású programmal akarnak kapcsolódni az olimpiához. Mivel a debreceni Csokonai Színház szervezi már tizenöt éve a DESZKA fesztivált, a magyar dráma rangos seregszemléjét, adja magát, hogy rendezzenek egy show case-t a legfontosabb magyar előadásokból külföldi kritikusok és fesztiválszervezők számára. Jövőre Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz – összekapcsolódásunk velük magától értetődő. 2016-ban a lengyelországi Wrocław nemcsak egy színházi olimpiának adott otthont, hanem EKF is volt. Az ottani művészeti vezető tapasztalatai nemcsak ezért fontosak, hanem mert az olyan korábbi helyszínekhez képest, mint a sokmilliós Szentpétervár, Peking vagy Szöul, a hatszázezres sziléziai város hozzánk hasonló léptéket jelent. A „kicsik” számára is nagy lehetőség az olimpia. A tatabányai Jászai Mari Színház monodráma-fesztiválját említhetném például, amely 2015 óta vidéki és határon túli produkciókat hív meg. Itt az alkalom, hogy külföldi nagy művészek fantasztikus önálló előadásaiból is válogassanak, amire eddig a költségvetésükből nem futotta. Az olimpia dimenzióváltásra ad lehetőséget. Aztán ott vannak a szabadtéri színházak. És említhetem az amatőröket is, sok országban vannak komoly szervezeteik, fesztiváljaik. Micsoda pezsgést hozna a magyar amatőr világba, ha az efféle kapcsolatok magasabb szintre léphetnének. Ugyanez érvényes a gyerek- és ifjúsági színházakra, a bábosokra és a táncosokra is. Ha inspiráló, tartalmas tervekkel állnak elő a színházak, fesztiválok, szakmai csoportok, örömmel fogjuk támogatni azokat.
– A 2023-as MITEM integrálódik az olimpiába?
– A leghosszabb és legnagyobb szabású MITEM-et fogjuk megrendezni. Itt láthatók majd az alapító mesterek előadásai is, és ahogy minden évben, a fiatalabb nemzedék tagjainak fontos rendezései érkeznek. A mi egyik központi témánk a találkozó névadója, Madách Imre lesz. A Tragédia írójának jövőre ünnepeljük a 200. születésnapját. Nagy álmom egy olyan Tragédia-előadás, amelyben minden színt más nemzet diákjai adnak elő. Ez nagy szervezőmunkát igényel, amibe majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem is bekapcsolódik. S ha már itt tartunk: a színházi egyetemek és főiskolák fesztiválját is megrendezzük – teret adva egyaránt a hazai és külföldi színészképző műhelyeknek.
Az interjút Kornya István készítette 2022. januárjában.
Via Nemzeti Magazin)
