Fotó: Figura Stúdió Színház

Diákok közreműködésével készül A dzsungel könyve a Figura Stúdió Színházban

Dés–Geszti–Békés-musical előadása Figura Stúdió Színház, a Szín-kron diákszínjátszó csoport, és a Salamon Ernő Gimnázium fiatal művészeinek közös produkciója. A Figura Stúdió Színházzal a 10. Színházi Olimpián is találkozhatunk, a Boldogtalanok című előadást hozzák.

A tavaly bemutatott Egy popfesztivál című előadáshoz hasonlóan az élőzenés A dzsungel könyve című musical csapata is diákokból tevődik össze. A több mint 100 középiskolást foglalkoztató produkció bemutatójára február 24-én a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központban kerül sor.

A produkció rendezője Kolozsi Borsos Gábor, a Figura Stúdió Színház társulatának tagja és a Szín-kron csoport koordinátora, zenei vezetője a Salamon Ernő Gimnázium zenetanára, Korpos Szabolcs. Az alkotócsapatot erősíti Huszár Kató díszlettervező, Sikó Doró jelmeztervező, Kányádi György koreográfus, Lutz Eszter koreográfus-asszisztens, valamint dramaturgként Balázs Helga. Az alkotók munkáját segíti a több mint száz tagú csapat, akik nem csak a színpadon tevékenykednek színészként, zenészként vagy táncosként, hanem a háttérben is szorgosan dolgoznak az előadás jelmezeinek, díszletének gyártásán, illetve az előadás promotálásán.

Hamarosan indul a jegyértékesítés a február 24-i bemutatóra, illetve az azt követő február 25-én tartandó előadásra. Az előadást a következő hónapok folyamán is műsorra tűzik, ezek időpontjai még egyeztetés alatt állnak. A részletekért érdemes követni A dzsungel könyve közösségi média felületeit.

(Via figura.ro)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.