Jávor hajnalai - Fotó: Zsadons Produkció
Jávor hajnalai - Fotó: Zsadons Produkció

Jávor Pálra emlékezik az Aradi Kamaraszínház

Január 31-én az Aradi Kamaraszínház Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című zenés előadásával emlékezik Jávor Pálra, aki 121 évvel ezelőtt született Aradon. A teátrumot a 10. Színházi Olimpián is láthatjuk.

Pozsgai Zsolt Jávor hajnalai című darabja a színész drámai harcát mutatja be, amikor is feleségével hazatérve Amerikából, kigyógyulva alkoholizmusából és megtérve Istenhez, megpróbál új életet kezdeni. Egészségi állapota azonban megrendült, memóriája sem a régi, és bár tartja még magát, egyre nehezebben bírja.

Kap ugyan kegyelemből szerepeket, de a színpadon egyre rosszabb formát mutat, a közönség is kezd elfordulni tőle. Egyik „lázadási kísérlete”, hogy fellép esténként a Kamara Varietében, ahol édes-bús dalokat ad elő Menedék Imre zongorista kíséretében.

Pozsgai Zsolt kétrészes darabjának története 1959 májusában játszódik a budapesti Kamara Varietében, műsorzárás után, így a produkció a korabeli zenei részletek megidézésével képet ad az ötvenes évek kultúrpolitikájáról, a pályakezdő és már sikeres művészek helyzetéről.

A Zsadons Produkció által színre vitt zenés játék főszerepeit Szolnoki Tibor és Zsadon Andrea alakítja, a rendező Seregi Zoltán. Az előadást január 31-én, kedden 18 órától láthatják a Bábszínház termében.

A Jávor hajnalai című előadás előtt kerül sor a Kölcsey-díj átadására is. A rendezvényre a belépés ingyenes. Meghívók igényelhetők az RMDSZ-székházban, a Jelen Könyvesboltban és a Kölcsey Egyesületnél január 25-től kezdődően.

Az Aradi Kamaraszínház Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak című előadását hozza el a 10. Színházi Olimpiára.

(Via akamara.ro)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.