A salamoni döntés bibliai történet, számos művészi feldolgozása létezik. Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című drámája is ezen alapul. A bírót Trill Zsolt alakítja a Nemzeti Színház előadásában.
Az interjú a Nemzeti Magazin X. évfolyamának 4. számában jelent meg.
– Ősszel mutatták volna be a darabot. Miért kellett elhalasztani a premiert?
– A bemutató előtt négy nappal a próbán egy kis dobogóra kellett felugranom, aztán léptem-léptem, és hallottam, hogy reccsen az izom. Részleges izomszakadásom lett. Nem kellett megműteni, két hétig feküdtem, utána néhány hétig mankóval jártam.
– Sok előadás maradt el a baleset miatt?
– Nem. A Mester és Margaritában mankóval játszottam – abba belefért, viszont a Caligula helytartóját nem mertem vállalni, mert Petronius katona, harcos, örök mozgásban van. Amíg én otthon feküdtem, A kaukázusi krétakör rendezője, Avtandil Varszimasvili az első felvonást próbálta tovább a többiekkel. Én ugyan csak a második felvonásban lépek színre, de végig narrálom az előadást, vagyis mondom a történetet. Brechtnél külön szerep a mesélőé, de a mi előadásunkban Azdak mesél. Ez eredetileg felvételről ment volna, de mondtam a rendezőnek, hogy szívesen ülnék a kulisszák mögött, s élőben narrálnám a darabot. Így minden este ott rögtön, azonnal tudnék reagálni a helyzetekre, az érzésekre. A rendező erre azt mondta, nem várja el tőlem, hogy végigüljem az első felvonást, de nekem ez nem teher.
– A narráció arról szól, amit látunk a színpadon, vagy a szereplők érzéseiről, gondolatairól?
– Hol erről, hol arról, vagy úgy viszi tovább a cselekményt, hogy elmeséli, mi történt közben, amit nem láttunk. Nekem előre meg kell tanulnom a szöveget, egyébként nem tudok próbálni. Fontos, hogy meglegyen a fejemben, mert amikor elkezdünk beszélgetni a darabról, elemezzük a helyzeteket, akkor azt már mint információt rögzítem magamban, és aszerint cselekszem. Kevés időnk volt, a próbafolyamat talán másfél hónapig se tartott. Úgy nyertünk időt, hogy én megsérültem. A rendező erős koncepcióval érkezett, de szívesen fogadta a mi ötleteinket is. Végtelenül nyitott ember.
– Ha a színészt sérülés éri, az a szerepére is hat?
– Valamilyen szinten biztosan. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért történt ez, és hogyan tudok tovább úgy dolgozni, hogy ne okozzak se másoknak, se magamnak sérülést. Az elején biztos, hogy le kell csillapodnom, és másként kell felépítenem magamban a szerepemet. Megkérdeztem a rendezőt, hogy a kapott szövegen lehet-e még korrigálni, mert szerintem ez is, meg az is kellene bele. Azt mondta, ő még életében nem dolgozott ilyen színésszel, csak olyanokkal, akik húztak a szövegükből. Brecht zseniális fickó volt, az őrületet – bocsánat! ezt most olyan elánnal mondtam, hogy feldöntöttem a teáját – szóval, ezt az őrületet különböző színekben tudta megmutatni. Úgy tűnik, mintha Azdak szerepe túl lenne írva. Rengeteget beszél, és néha teljesen felesleges dolgokat mond. Igen ám, de ez a kifejező eszköze. Ez egy ilyen ember. Mindig kimagyarázza magát. Ezért tudott túlélni, ezért nem tudják elpusztítani. Nem ad egyenes válaszokat, mindent megkerül. Hibát hibára halmoz, de azokból is kimászik.
– Van humora?
– Humor nélkül nem működik a világ. Nekünk, kisembereknek minél több van, annál könnyebben tudjuk élni az életet. Azdak is így van ezzel. Nem állítom, hogy én humoros leszek, de törekszem rá.
(…)
