Fotó: Osonó Színházműhely

30. születésnapját ünnepli az Osonó

Előadással, műhelyfoglalkozással, az egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 30. születésnapját az Osonó Színházműhely Budapesten. A társulat az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásával vesz részt a 10. Színházi Olimpián.

A társulatnak az 1993. február 3-i alapítása óta 187 tagja volt, az évek során összesen 23 előadás került bemutatásra, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 30 év alatt összesen 1523 előadást tartott a társulat, ebből 1180-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 322 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.

A 30 éves az Osonó születésnapi program részeként február 2-án 19 órakor láthatják a nézők a Nem vagyok, csak mások látnak című, József Attila szövegeiből létrehozott előadást a B29 Közösségi térben (1114, Bartók Béla út 29.). Ugyanott, február 4-én 18 órakor kerül sor egy önismereti és színházi műhelyfoglalkozásra. Mindkét esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet a [email protected] e-mail címen lehet megtenni. Az egykori és jelenlegi osonósok találkozójára szintén Budapesten kerül sor a társulat születésnapján, február 3-án.

A közel egy éve bemutatott Nem vagyok, csak mások látnak című előadást számos iskolában rendhagyó irodalomóraként fogja bemutatni a társulat. Áprilisban az előadás egy kéthetes, öt országot érintő európai turnéra indul, majd májusban több olaszországi városban lesz látható.

Az eddig 610 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót március és május végén láthatják a nézők. Az előadás visszatér a szombathelyi Weöres Sándor Színházba és a budapesti Katona József Színházba is, de látható lesz számos erdélyi és magyarországi településen is.

Az idei évben a hagyományos, fórumszínházi és osztálytermi előadásoktól kezdődően különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések, rendszeresített műhelyek és Erasmus projektek képezik a társulat idei terveit.

Az Osonó alapítója és vezetője 1993- 1998 között Salamon András volt, 1998-tól a társulat vezetője Fazakas Misi.

A társulat az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásával vesz részt a 10. Színházi Olimpián.

(Via osono.ro)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.