Fotó: Juhász Éva - operett.hu

Centenáriumi hétvégét rendeztek az Operettszínházban

Három napon át ismét ünnepi díszbe öltözött a Budapesti Operettszínház: 62 szólista, 3 karmester, a Színház teljes zenekara, énekkara, balettkara és musical együttese állított emléket az elmúlt 100 évnek. Az Operettszínház a 10. Színházi Olimpián a Csárdáskirálynő Fesztivállal képviselteti magát. 

A legendás produkciók mellett a jelenlévők mindhárom este nyíltszíni tapssal köszöntötték a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művésznőt, Lehoczky Zsuzsát – aki Rónay Pál karnagy úrral együtt már 60 esztendeje szolgálja hűséggel a Budapesti Operettszínházat.

“Az 1894-ben a Somossy Károly által megálmodott és megépített Orfeumból 1922. december 23-án színház-, majd 1923. február 9-én hivatalosan Operettszínház lett, Fővárosi Operettszínház. Így a Népszínház és a Királyszínház után állandó kőszínházi otthonra lelt az a csodálatos összművészeti műfaj, amely egyszerre nemzeti és egyetemes, a magyar operett! Azért gyűltünk ma össze, hogy együtt ünnepeljük az elmúlt sikeres száz esztendőt!” – köszöntötte Kiss-B. Atilla főigazgató a közönséget, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, “hogy ez a csodálatos intézmény sikerrel működjön, éljen és virágozzék!”

A gálán a színház teljes társulata részt vett, sokan közülük, a teátrumhoz hasonlóan, kerek évfordulót ünnepeltek: Benkóczi Zoltán, Domonkos Zsuzsa, Oszvald Marika, Kapeller Anasztázia, valamint Virágh József 50 éve kezdték el munkájukat az Operettszínházban, Fischl Mónika, Faragó András, Janza Kata, Szendy Szilvi és Peller Károly 25 éve tagjai az intézménynek.

A különleges este műsorában a száz év repertoárjából hangoztak el ikonikus operett- és musical slágerek, valamint jelenlegi előadásainkból és archív felvételekből láthattak összeállítást a nézők. A nagyszabású gálaestet az MTVA rögzítette és hamarosan Önök is láthatják az M5 műsorán.

A teátrum a 10. Színházi Olimpia keretében Budapestre hívja a Csárdáskirálynő nemzetközi feldolgozásait.

(Via operett.hu)

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!