Találatok

Kaunasi Állami Musical Színház: Csárdáskirálynő – Fotó: Janus Erika
Valódi színházi kuriózumot kínált a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások voltak láthatók a Nagymező utcai teátrumban június elején.
Fotó: Janus Erika
Igazi színházi különlegességet kínál a közönségnek a Budapesti Operettszínház: a 10. Színházi Olimpia keretében francia, litván és magyar Csárdáskirálynő előadások láthatók a Nagymező utcai teátrumban.
Silva (Die Csardasfürstin) credit: Martynas Aleksa
A Csárdáskirálynő az operett műfajának kvintesszenciája. A Színházi Olimpia égisze alatt a Budapesti Operettszínház saját produkciója mellett francia és litván társulatok mutatják meg, mit jelent számukra Kálmán Imre klasszikusa.
operettszinhaz
Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló új nagyoperett, Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház 2023/24-es évadában. A teátrum a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.
monte cristo olvaso
Új premierre készül centenáriumi évadában a Budapesti Operettszínház: a Monte Cristo grófja című musicalt mutatja be május 19-én, 20-án és 21-én hármas szereposztásban. A teátrum a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.
Fischl Mónika - fotó: Budapesti Operettszínház
Június 3-11. között a Csárdáskirálynő(k)é a főszerep a Budapesti Operettszínházban a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programsorozatához csatlakozva.
Csárdáskirálynő_Budapesti Operettszínház
A 10. Színházi Olimpia változatos programjait zenés színházi előadások is színesítik: az alábbi válogatásban ezeket gyűjtöttök csokorba. A musical, az operett vagy a komolyzene szerelmesei is találhatnak közöttük kedvükre valót.
oszvald marika
A jeles évfordulót 2023. március 21-én nagyszabású gálakoncerttel ünnepli a Budapesti Operettszínház. A teátrum a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.
Maria_fohadnagy_sajtotajekoztato_20230221_(87_of_88)
Hármas szereposztásban mutatja be a Budapesti Operettszínház március 10-én, 11-én és 12-én Huszka Jenő és Szilágyi László történelmi ihletésű operettjét, a Mária főhadnagyot Homonnay Zsolt rendezésében. Az Operettszínház a 10. Színházi Olimpián a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt.
100_eves_az_Operettszinhaz_20230212_(212_of_216)
Három napon át ismét ünnepi díszbe öltözött a Budapesti Operettszínház: 62 szólista, 3 karmester, a Színház teljes zenekara, énekkara, balettkara és musical együttese állított emléket az elmúlt 100 évnek. Az Operettszínház a 10. Színházi Olimpián a Csárdáskirálynő Fesztivállal képviselteti magát. 
Csárdáskirálynő Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház
A Budapesti Operettszínház 2023. június 3–11. között rendezi meg a Csárdáskirálynő Fesztivált. A teátrum a 10. Színházi Olimpia keretében Budapestre hívja a világhírű előadás nemzetközi feldolgozásait, hogy a magyar közönség betekinthessen az európai operettjátszás aktualitásába is.
Homonnay Zsolt - forrás: Gradus Művészügynökség
Magyarország kormánya a 2023-as évet hivatalosan a Magyar Operett Évének nyilvánította. A Budapesti Operettszínház ennek jegyében szerepel majd a 10. Színházi Olimpián is. Mutatjuk, mi a teátrum következő bemutatója.
a_mosoly_orszaga___harmadik_szereposztas12
A mosoly országa január 13-tól újra látható a Budapesti Operettszínház Nagyszínpadán a világhírű brit operarendező, Stephen Medcalf rendezésében, parádés szereposztással. Az Operettszínház a 10. Színházi Olimpián is képviselteti magát, méghozzá egy Csárdáskirálynő Fesztivállal. 
operett100
Fényes Szabolcs szobrának avatásával, kiállítással és gálaesttel ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a Budapesti Operettszínház december 23-án.
Magyar Teátrumi Társaság
Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák dolgozóit elismerő Magyar Teátrum Díjakat a Budapeti Operettszínházban.
Lehoczky Zsuzsa / Budapesti Operettszínház
A magyar operett napján nagyszabású gála keretében adta át évados elismeréseit az Operettszínház. Lehoczky Zsuzsa is díjat kapott.