Fotó: Janus Erika

Évadot hirdetett a Budapesti Operettszínház

Somossy Károly cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató életéről szóló új nagyoperett, Az Orfeum mágusa, valamint Frank Wildhorn Carmen című musicalje is szerepel a Budapesti Operettszínház 2023/24-es évadában. A teátrum a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.

Sikeres évad végéhez közeledik a teátrum, a nézők érdeklődése töretlen, a színház látogatottsága 100 százalékos – hangsúlyozta Kiss B. Attila igazgató a csütörtöki sajtótájékoztatón. A magyar operett évében egy teljesen új bemutatóval, Somossy Károlyról, a nagy mulattató életéről és munkásságáról szóló, Az Orfeum mágusa című nagyszabású operettel készülnek. Kiss B. Attila emlékeztetett arra, hogy Somossy Károly építtette az Orfeumnak a Nagymező utcában álló épületet, ahol később az operettszínház kapott helyet. A pesti Orfeum a korabeli Európa egyik legrangosabb szórakozóhelye volt.

120 évvel halála után kerül színpadra Az Orfeum mágusa, amelynek szövegét Orbán János Dénes írta, alapul véve Somfai Péter Somossy, a Mágus – egy színházpalota című kötetét, amely a nagy mulattató életét mutatja be. Az operett zenéjét Pejtsik Péter készíti, a darabot Bozsik Yvette rendező-koreográfus viszi színre, a látványtervező F. Kovács Attila, a jelmeztervező Berzsenyi Krisztina. A darab bemutatója november 17-én lesz, és hármas szereposztásban lesz majd látható.

A Budapesti Operettszínház másik bemutatója, a Jekyll & Hyde című musicalt is jegyző Frank Wildhorn Carmen című darabja lesz, amely Prosper Mérimée regénye alapján készült, és Hommonay Zsolt rendezésében kerül színpadra és jövő év április 19-én. A szerző a gyönyörű cigánylány történetét extravagáns cirkuszi közegbe helyezte, és Carmen klasszikus történetét, lélektani drámáját, jellemfejlődését a 21. század látásmódjában mutatja be – hangsúlyozta Homonnay Zsolt, hozzátéve: az előadást három szereposztásban játsszák majd.

Kiss B. Attila igazgató kitért arra is, hogy a jövő évadban egyebek mellett folytatódik a Közelebb-sorozat, műsoron maradnak a sikeres előadások és gálák, visszatér a NINE-9 című nagy sikerű Broadway-produkció, de lesznek még meglepetések is.

A Budapesti Operettszínház a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.

(Via MTI, Operettszínház)

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.