Oszvald Marika - Fotó: MTVA

Oszvald Marika 50 éve az Operettszínház színpadán!

A jeles évfordulót 2023. március 21-én nagyszabású gálakoncerttel ünnepli a Budapesti Operettszínház. A teátrum a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.

Cintányéros cudar világ – Fél évszázad az Operettszínház színpadán

Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Budapesti Operettszínház idén 100 éves, ebből 50 éve meghatározó művésze a teátrumnak. Édesapja, Oszvald Gyula bonviván, édesanyja, Halasi Marika szubrett volt, így az operett műfajának szeretetét a szülői házból hozta.

Első szerepe az Operettszínházban a Noszty fiú esete Tóth Marival szobalánya, amelyet még főiskolai tanulmányai alatt bíztak rá, a kritikusok pedig „színpadra született, eleven tehetségként” írtak róla. Innentől az operettirodalom valamennyi szubrett-szerepét sikerre vitte, bejárta az egész világot, fellépett egyebek mellett Münchenben, az Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Ausztráliában, Japánban.

A jeles évfordulót és életművet 2023. március 21-én 19 órától nagyszabású gálakoncerttel ünnepli a Budapesti Operettszínház Társulata.

Fellépő művészek: Oszvald Marika, Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Lévai Enikő, Lukács Anita, Szendy Szilvi, Csere László, Dolhai Attila, Faragó András, Kerényi Miklós Máté, Laki Péter, Peller Károly, Vadász Zsolt, Virágh József. Vezető koreográfus: Lénárt Gábor. Szerkesztő-rendező: Bori Tamás.

Jegyvásárlás ITT elérhető! Felhívják a nézők figyelmét, hogy az előadás jegyeinek értékesítése dinamikus árazással történik!

A Budapesti Operettszínház a Csárdáskirálynő Fesztivállal vesz részt a 10. Színházi Olimpián.

További cikkek
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.
A kaposvári Csiky Gergely Színház - fotó: Varga György / MTI
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye, az Országos Színházi Találkozó 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron kerül megrendezésre.