Bocsárdi László

Bocsárdi Lászlót életműdíjjal tünteti ki a Román Színházi Szövetség

Bocsárdi László Jászai Mari-díjas rendezőnek életműdíjat, a Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválnak pedig Ion Caramitru Kiválósági Díjat ítélt oda a Román Színházi Szövetség (UNITER) szenátusa – közölte szerdán közösségi oldalán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Mint írták, az intézményben 1995 óta főrendezőként dolgozó, jelenleg aligazgatói tisztséget betöltő Bocsárdi Lászlót – aki 16 éven keresztül igazgatója is volt a háromszéki színháznak – több alkalommal is jelölték a legjobb rendezőnek járó UNITER-díjra.

A craiovai Marin Sorescu Nemzeti Színházban készült Caliguláért és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban színre vitt Hamletért meg is kapta az elismerést, a Kolozsvári Román Nemzeti Színházban bemutatott rendezése, A mi osztályunk pedig a legjobb előadásnak járó UNITER-díjat nyerte el.

A Román Színházi Szövetség kedden tette közzé a 2022-es UNITER-díjakra jelöltek listáját. A kritikusokból és színházi alkotókból álló jelölőzsűri Imre Évát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét az Ifjú barbárok című előadásban Barbár B. szerepének megformálásáért a legjobb női főszereplő díjára jelölte.

Az idei UNITER-életműdíjasok listáján Ida Jarcsek-Gaza színésznő, Alexandru Repan színész, Carmencita Brojboiu díszlettervező és Doru Mares színházkritikus, színháztörténész neve is szerepel.

(Via MTI)

További cikkek
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.
Madách-projekt - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 11 ország színházi egyetemeinek részvételével rendezett Madách Projekt a 10. Színházi Olimpia egyik különleges eseménye volt.
Vidnyánszky Attila a Színházi Olimpia és a MITEM művészeti vezetője a sajtótájékoztatón, 2023. szeptember 4., Nemzeti Színház - Fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház 2023. szeptember 30–október 23. között megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM).