Bozsik Yvette rendezésében debütál a Médeia Pécsen

Euripidész Médeia című darabját mutatják be a Kossuth-díjas Bozsik Yvette rendezésében, Darabont Mikold főszereplésével, Jászai-díjas színművészek közreműködésével a Pécsi Nemzeti Színházban március 11-én. A Bozsik Yvette társulattal a Színházi Olimpián is találkozhatunk a HA DÔ című produkció kapcsán.

A nagyszínpadi előadást két felvonásban láthatja a közönség – áll a teátrum közleményében. Mint írják, Bozsik Yvette a családon belüli erőszakot, a leginkább nőket és gyermekeket, egyúttal az egész társadalmat érintő bűnt tárja fel legújabb rendezésében.

Az előadás két nárcisztikus-pszichopata ember egymás elleni harcát mutatja be, melynek áldozatai ártatlan gyermekeik lesznek. Bozsik Yvette Médeia története nem önmagában a gyermekgyilkos anya kegyetlenségét ábrázolja, hanem pontos rajzot kíván adni a társadalmi közönyről, a gyűlölet és a féltékenység könyörtelen harcáról – olvasható a tátrum beharangozójában.

A pécsi előadás címszerepében Darabont Mikoldot láthatja a közönség, szerelmét, majd halálos ellenségét Iászónt pedig Józsa Richárd alakítja. A főbb szerepekben a Jászai díjas Sólyom Katalin és Lipics Zsolt mellett Németh Jánost is láthatja a publikum.

Khell Zsolt díszlete és Berzsenyi Kriszta jelmezei egy privát jachtkikötőbe helyezik az érzelmileg sivár, ám luxus körülmények között élő családot, akik véget nem érő emberi játszmáik közepette észre sem veszik, hogyan teszik tönkre környezetüket, majd rohannak a végső tragédia irányába – olvasható a PNSZ közleményében.

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.