Március 19-én kezdődik a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten; a VI. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 15 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hatodik alkalommal megvalósuló rendezvényen a tizenhárom nemzetiségből nyolc vesz részt saját előadással. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az idén is nívós produkciókat láthat majd a közönség – tette hozzá. Az ukrajnai háborúra utalva a politikus hangsúlyozta: muszáj kizökkenni a mindennapok fájdalmából, keserűségéből. Kiemelte: nemcsak a nemzetiségek közötti kapcsolat fontos, hanem a nemzetek közötti kapcsolatok ápolására is szükség van ebben az időszakban.
Elmondta: felkérték a Kassai Állami Színházat, hogy lépjen fel Magyarországon. A társulat a fesztivál március 21-i hivatalos megnyitójának napján adja elő a meghurcolt és 1950-ben kivégzett Milada Horákováról szóló előadását – tette hozzá, megjegyezve, hogy a darabot Esterházy János tiszteletére mutatják be. Mint kiemelte, az évről évre megrendezett előadássorozat, amelyet az idén 16 millió forinttal támogattak, a nemzetek közötti békességet is erősíti.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hozzátette: az idei fesztivál felvezető rendezvénye a 10. Színházi Olimpiának, amely az idei év legnagyobb világszínházi eseménye. Az április 15-én kezdődő rendezvényen 58 ország, 400 társulata lép fel, 750 előadást valósítanak meg 7700 résztvevővel. Elmondta: Valerij Fokin rendezővel, a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház igazgatójával – akinek a színházban Rex címen lesz pénteken bemutatója – a nemzetiségi színházak ügyét a nemzeti színházakhoz kapcsolva létrehoztak egy szövetséget, több mint 50 tagszínházzal. Szeretnének az európai nemzetiségek színházainak egyfajta központot, fesztivált létrehozni. Mint mondta, a nemzeti színházakat arra buzdítják, hogy a nemzetiségi színházak ügyét tekintsék saját ügyüknek. Az igazgató köszönetet mondva a szervező és fellépő művészeknek hozzátette: a nemzetiségi színházakkal együttműködve egyéb rendezvényekre is nyitott.
Rusz Milán, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója kiemelte: újdonság, hogy az idei fesztivál programja workshopokkal bővül, nemzetközi szaktekintélyek oktatják a szakma fogásait. Workshopot tart Predrag Vukovic-Pedjolino drámapedagógus, színházi bohóc, aki Peter Brooktól is tanult Hollandiában, C. Nagy István a commedia dell’arte karakteralkotásról tanít, Vadim Gusev, a Demidov-módszert oktatja, Adam Devenport Chubbuck-technikát tanít. Emellett színészportrék is gazdagítják a programot, valamint megemlékeznek Gergely László rendezőről, színházvezetőről, a Magyarországi Nemzetiségi Színhái Szövetség korábbi elnökéről is.
A fellépők között van a Vertigo Szlovák Színház, az Artashat Örmény Nemzetiségi Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a bolgár Malko Teatro, a CinkaPanna Cigány Színház, a Kassai Állami Színház, a Karaván Színház, az Urartu Örmény Színház, a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn, a Theater Jetzt, a Pécsi Horvát Színház, az Ani-Budavári Örmény Színház, a Romano Teatro, az Amfitheatro Görög Nemzetiségi Színház és a Magyarországi Nemzetiségek Színházi Társulata.
A Jelen/Lét Fesztivál a Magyarországi Szerb Színház szervezésében, a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Szövetség és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai támogatásával valósul meg.
A fesztivál részletes programja itt található.
(Via MTI)