Az Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház Caligula című előadása
Az Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház Caligula című előadása

Oscar-díjas színésznőt és ukrán előadásokat is találunk a Színházi Olimpia végleges programjában

Három hónapon át a színház lesz a főszereplő hazánkban: az április 1-jével induló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia a világszínház nagyszerű előadásait, nemzetközi és határon túli társulatok produkcióit kínálja 58 ország mintegy 400 társulatának részvételével. A különleges előadások, színházi, tánc-, báb- gyermek és ifjúsági fesztiválok, amatőr- és diákszínjátszó találkozók, kiállítások és szakmai programok az ország teljes területén zajlanak majd, így a szervezők reménye szerint mindenki részese lehet az idei év egyik legnagyobb európai kulturális ünnepének. 

A végleges program számokban

A húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó eseménysorozat nemcsak nevében nemzetközi: 58 országból érkeznek társulatok és közreműködők a hazai színházak meghívására: láthatunk majd előadásokat Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából is, és műsorra kerülnek dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkciói is. A háromhónapos programsorozat 400 társulat összesen 750 előadását öleli fel Budapesten kívül Békéscsabától Győrig, Miskolctól Pécsig több mint 70 hazai helyszínenA Színházi Olimpiához több mint 20 fesztivál is csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja, és természetesen a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz. A július 1-jéig tartó fesztiválon közreműködők száma sem mindennapi: 7500 fellépőt köszönthetnek majd a magyar színpadokon a világ minden tájáról.

Oscar-díjas színésznő a MITEM-en

Június 7-én Fény-anyag címmel különleges olvasásperformansz látható az Oscar- és BAFTA-díjas Juliette Binoche részvételével a Nemzeti Színházban. A francia művésznő produkciója egy születőben lévő előadás főpróbája, amely Az angyal válaszol című könyv nyomán született. 1943-44 fordulóján, a világháború embertelenségében négy igazságra éhes fiatal művész beszélgetni kezd, kérdéseket tesz fel egymásnak, amelyekre váratlan választ, tizenhét hónapon át tartó tanítást kapnak. A társaság egyetlen túlélője Mallász Gitta, aki lejegyzi ezeket a beszélgetéseket – így született meg Az angyal válaszol kötet, amely immár 25 nyelven olvasható. Juliette Binoche hosszú ideje a kötet rajongója, aki most színpadról is elénk tárja ezt a művet. Az esten Wajdi Mouawad színész-rendező és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze is részt vesznek. Az előadásra a jegyértékesítés hamarosan indul.

Juliette Binoche
Juliette Binoche

Ukrajnából is érkeznek előadások

A kijevi kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Dráma Színház a háború ellenére két előadással érkezi a IX. MITEM-re a Nemzeti Színházba. A háborús helyzetre tekintettel a két vendégjáték messze túlmutat önmagán, és a kultúra erejét hivatott bizonyítani. Dmitro Bogomazov rendezésében Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című művét május 12-én láthatjuk a Nemzeti Színház nagyszínpadán, míg május 14-én Albert Camus Caligulájának ad otthon a színház Gobbi Hilda Színpada, az előadás rendezője Ivan Urivszkij. Mindkét művész generációjának kiemelkedő és jeles alkotója. A fiatal tehetséggel, Ivan Urivszkijjel pedig a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia záróelőadásának rendezőjeként is megismerkedhet a közönség: a Szentivánéji áloma Nemzeti Színház társulatának közreműködésévela Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható június 24-én.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!