Rómeó és Júlia - Fotó: Tutek-Hajnal Fanni

Rijekai társulatot hívott meg a Pécsi Balett a Színházi Olimpiára

A Rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttese május 31-én a Rómeó és Júlia című előadással érkezik a Pécsi Nemzeti Színházba.

A 10. Színházi Olimpiához csatlakozó pécsi művészeti intézmények közös sajtótájékoztatóján, március 21-én a Pécsi Nemzeti Színházban jelentette be Uhrik Teodóra, a Pécsi Balett ügyvezetője, hogy a Pécsi Balett is részt vesz a 10. Színházi Olimpián.

A Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes művész üdvözölte a kezdeményezést, különösen azt a lehetőséget, hogy a táncművészet is képviseltetheti magát ezen a rangos eseménysorozaton. Hangsúlyozta, hogy számára mennyire fontos, hogy az egyetemes színházművészet részeként értelmezzük a táncművészetet is, a kettő szerinte nem létezhet egymás nélkül.

Elmondta, hogy választásukban – a magas minőségű szakmaiság mellett – a Rijekai Balett színházi beágyazottsága is közrejátszott. A Pécsi Balett helyzetéből adódóan fontos, hogy koncepcionálisan illeszkedjenek a Pécsi Nemzeti Színház profiljához, és a közönség érdeklődésére számot tartó előadásokat hozzanak létre. Ezért döntöttek a rijekai társulat meghívása mellett, bízva abban, hogy a pécsi közönség kíváncsi lesz Shakespeare egyik legnagyobb klasszikusának táncszínházi változatára.

A Rijekai Ivan pl. Zajc Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttese nagy technikai tudású, erős klasszikus alapokkal rendelkező táncművészekből áll. Prokofjev gyönyörű zeneművére készült Rómeó és Júliájuk modern, de nem elvont, és rendkívül szenvedélyes; ezáltal illeszkedik a Pécsi Balett koncepciójához.

Az előadást az Jiří Bubeníček koreográfus jegyzi, aki az 1992-es Lausanne-i Balettverseny egyik fődíjasaként kapott lehetőséget, hogy John Neumeier társulatához, a Hamburgi Baletthez szerződjön. 1997-től már a társulat első szólistájaként, eltáncolta az összes férfi főszerepet.

Jiří Bubeníček 1999 óta koreografál. Legsikeresebb munkái: Unerreichbare Orte – Hamburgi Balett (2005), Le Souffle de l’Esprit – Zürichi és később Bécsi Balett (2007), Toccata – New York City Ballet (2009). Legutóbbi, nagy elismerést kiváltó munkáit a Ljubljanai Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttesének (Doctor Zhivago 2016), az Új-zélandi Királyi Balettnek (Piano – the Ballet, 2018), a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház Balettegyüttesének (Metropolis, 2018), a Svéd Királyi Balettnek (The Trial, 2019), a Római Teatro dell’Opera (Carmen, 2019), a Toszkánai Nuovo Balletto (Cinderella, 2019) és a Milánói Scala Balettegyüttesének (Canon in D-major, 2021) készítette.

További cikkek
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.
Madách-projekt - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 11 ország színházi egyetemeinek részvételével rendezett Madách Projekt a 10. Színházi Olimpia egyik különleges eseménye volt.