Fotó: David Kaplan

Anyaság – Izraeli társulat érkezik a Bethlen Téri Színházba 

A Színházi Olimpia keretében a tel-avivi Frechot Ensemble vendégjátékát a budapesti Bethlen Téri Színházban láthatjuk április 24-én 19 órától. 

Az „Anyaság” című kortárs izraeli előadás az eltűnt és a mai napig ismeretlen helyen tartózkodó gyerekek és az őket kereső édesanyák sorsát dolgozza fel. Közvetlen Izrael Állam megalakulása után, majd az 1950-es években csecsemők ezrei tűntek el a menekülttáborokban elhelyezett újonnan bevándorolt családokból. Az eltűnt gyermekek szüleinek kétharmada Jemenből vándorolt be Izraelbe.

Az „Anyaság” című előadás szeretné felhívni a figyelmet az elrabolt gyermekek édesanyjainak hosszú éveken át elhallgatott sorsára, és összefüggéseket kíván feltárni az ő tragédiájuk és a mai nők, a mai anyák sorsa között. 

Három színésznő (akik a való életben is édesanyák) a színpadon mutatja be a világra születés fájdalmas folyamatát, és azt, ahogy utána számukra nem marad semmi. 

Nincs baba. Nincs senki, akit még egyszer, utoljára átölelhetnének, nincs mellettük a síró élet, akivel együtt olyan jól esne sírni.

További cikkek
33520w
Fazekas Mihály klasszikus magyar meséjét Váradi Szabolcs dolgozta át és Némedi Árpád rendezte. A zenés mesejátékot május 17-én mutatták be Weöres Sándor Színházban és a Lázár Ervin program keretében Vas megyei általános iskolásoknak játsszák.
ket korea figura
Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
szj
A június 22. és 24. között rendezett fesztiválon határon túli színházak produkciói, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéveseinek előadása, könyvbemutató és kiállítás is várja az érdeklődőket. Az ünneplő művészt a Nemzeti Színház kérdezte.