A béke és a párbeszéd ideje volt az ókori olimpiák időszaka, és a Színházi Olimpia is ilyen gondolatok mentén fogant – hallhattuk azon a színháztörténeti jelentőségű beszélgetésen, ahol az olimpia két alapítója, a világszínház két emblematikus alkotója, a japán Suzuki Tadashi és a görög Theodórosz Terzopulosz beszélgetett egymással. A Szuzuki Társulat a következő napokban két előadást is játszik az olimpiai MITEM programjában: április 21-én és 22-én a Trójai nők, 25-én és 26-án pedig az Elektra lesz látható. A beszélgetés ezekhez is megadta az alapgondolatokat. Ungvári Judit írása.
Múzsák között…
Elképesztő volt látni, hogy a 83 éves japán mester a hosszú és fárasztó út után nem pihenni indult, hanem először a színpadot ellenőrizte, ezután pedig készséggel ült „tárgyalóasztalhoz”, ahol Theodórosz Terzopulosszal együtt osztották meg gondolataikat a Színházi Olimpiáról, a színházról, a világ jelenségeiről, s engedtek némi bepillantást műhelyükbe. A mesterek felidézték az olimpia alapításának időszakát, azt, ahogyan harcolni próbáltak ezért a nagy, közös álomért. Az ember nem élhet színház nélkül – mondta a görög alapító, hiszen ez olyan, mint a természet egy része.
Fejlett civilizáció vs. emberi fejlettség
Suzuki Tadashi azt fejtegette, hogy miközben technikailag fejlődünk, s a tudomány, a mesterséges intelligencia segítségével egyre több minden megvalósítható, mégsem biztos, hogy az ember ezek által gazdagabbá válik. A japán mester szerint a technikai fejlődés vagy az anyagi gazdagság, bár sajnos, egyformán céllá vált a világban mindenütt, még nem jelenti azt, hogy az ember ettől jobbá válik. A technológia változása, korszerűsödése még nem jelent emberi értelemben vett fejlődést. Ezt jól példázzák a görög drámák is, bontotta tovább a gondolatot Suzuki, hiszen azokban minden olyan alapkonfliktus benne van, ami ma is az ember sajátja – bűn, háború, családi konfliktusok. Mivel ezeket nem tudtuk megváltoztatni, joggal tehető fel a kérdés: vajon valóban fejlettebbek vagyunk-e, mint emberiség? Suzuki szerint ez az egyik legfontosabb kérdés, amit végig kell gondolni mindannyiunknak, és ezért is hozott el éppen két görög drámát Budapestre.
Egyedi sajátosságok vs. globalizáció
Theodórosz Terzopulosz napjaink művészetének érdekes kétarcú jelenségéről is beszélt. Kiemelte, hogy rendkívüli az, ahogy a Nemzeti Színház a motorja tud lenni ennek a soknyelvű, sokszínű Színházi Olimpiának egy olyan időszakban, amikor a művészetben is erősen érezhető a globalizáció, vagyis a nemzeti sajátosságok elvesztése. Sajnos, sokszor a kormányok sem támogatják a hagyományok találkozásának lehetőségét. Az egyirányúság nem szerencsés – szögezte le Terzopulosz. Suzuki két archetipikus előadást hozott a találkozóra, amelyek az időtlenséget mutatják fel. Ez fontos, hiszen az időtlen illeszkedik az aktuális közegéhez, szemben a ma egyre többször megjelenő rövid életű termék kategóriát képviselő műalkotásokkal. Suzuki alkotásai a közös emlékezetet hívják elő. Ezek felkutatása, felmutatása a Színházi Olimpia alapvető célja – fogalmazott a görög alapító.
Fegyverek vs. múzsák
Theodórosz Terzopulosz az olimpiai eszme megszületése kapcsán arról beszélt, neki fontos motivációt jelentett, hogy a görög olimpiák idején még a háborúzók is letették a fegyvereket. Amikor kicsit több mint harminc éve megszületett benne a gondolat az olimpiáról, ez is ott motoszkált a fejében: hátha el lehet érni ezt a célt, nemcsak a sport, hanem a színház segítségével is. Sajátos hátteret adott gondolatainak, hogy előző este láthattuk a fesztiválprogramban a Nemzeti Színház produkcióját, az emberiség távlatait boncolgató Rex című, mélyen háborúellenes alkotást.
Azon töprengtem, hogy a cicerói idézet, miszerint a háborúban hallgatnak a múzsák, vajon megfordítva is igaz lehet? Ahogy Terzopulosz is utalt rá a beszélgetésben, vajon a múzsák között (a művészet segítségével) elhallgatnak-e a fegyverek? Higgyünk benne, hogy igen, hátha jobb lesz a világ…
