Tita Iacobelli: Tchaïka - fotó: Michael Gálvez

Elindult a jegyvásárlás a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztiválra

Május 15. és 21. között idén 25. alkalommal kerül megrendezésre Veszprémben a TÁNC Nemzetközi Kortárs Fesztivál.

Egy fesztivál, melynek keretében a kortárs tánc magához szólítja a fotó-, a zene-, a képző-, a film- és fényművészet alkotóit. A rendezvény művészeti sokszínűsége lehetőséget teremt a kortárs művészeteknek, a város és a régió lakosainak újszerű megszólítására, a hazai és nemzetközi érdeklődés felkeltésére. A fesztivál műsorának összeállításában döntő szempont a rangos nemzetközi együttesek megjelenése, a már klasszikussá váló magyar kortárs együttesek és az új generáció fellépése. A Színházi Olimpia keretében megvalósuló jubileumi fesztivál a programjába az alábbi előadások kerültek melyekre már elérhetőek a jegyek.

Lift

Az M Studio Lift című produkciója – amely Fehér Ferenc, budapesti táncos és koreográfus, a magyar kortárs táncművészet egyik meghatározó alakjának munkája – számtalan díjat érdemelt. Az előadás igazi nemzetközi sikersztorivá vált a társulat történetében. A 2018-as bemutató óta négy kontinenst jártak be vele, így egy fontos célkitűzésük valósult meg: világszerte betekintést nyújtani Sepsiszentgyörgy sokszínű kulturális kínálatába. Az előadást a Színházi Olimpia keretében május 15-én láthatjuk.

Tchaїka

Compagnie Belova-Iacobelli május 16-i előadásában a chiaroscuro technikával megvilágított színpadon egy színésznő és egy életnagyságú báb együtt járja be Csehov A sirály című drámájának világát. Tchaїka, az idősödő, feledékeny színésznő egyszer csak a színpadon találja magát. A mögötte lévő fiatal nő emlékezteti, miért is van ott: hogy még egyszer utoljára eljátssza Arkadina szerepét kedvenc Csehov-darabjában. Azonban a díszletről, a szövegről és a többi szereplőről már fogalma sincs. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy leküzdje ezt a mentális problémát, amelynek hatására összetéveszti a színdarabot a valósággal.

Ebben a szédítő, színdarabba ágyazott színdarabban a színésznő és báb-dublőre generációs konfrontációt, valamint a darab cselekménye és a múlt közötti oda-vissza utakat tárnak a nézők elé – a folytatás és a feladás közötti vívódást. Tchaїkának döntenie kell: el tudja játszani az ifjú Nina szerepét, vagy sem. Édesen melankolikus hangulatával és precízen megformált múltidézésével Tita Iacobelli és Natacha Belova lehengerlő előadássá emelik a bábjáték művészetét.

A franco-katalán művészeti irányzatot képviselő Baro d’evel társulat Là című előadásának az Agóra Veszprém ad otthont május 17-én: a Camille Decourtye és Blaï Mateu Trias által koreografált és előadott produkció során két ember és egy pajzsos varjú vezeti egymást egy különös, érzékeny és költői balettben, amelyben minden test nyomot hagy maga után, és amelyben minden történetet megírnak.

A Là nyers és csupasz gesztus testek és hangok, ritmusok és táncok, hanyatlás és lendület között. Az életünk hátterében játszódó nyelvet tárja fel előttünk, amelyben nincsenek szavak, sem pontok. Kifordítja a belső világunkat, mint egy kesztyűt, arra ösztönözve bennünket, hogy szemügyre vegyük önmagunkat a gesztusaink formálta felszín változékony tükrében. Az itt és most jelenére ráközelítő Là új értelmet ad elfeledett, impulzív gesztusainknak, görcsös rángásainknak, sikolyoknak, bármilyen, bármi áron megélt életeknek.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!