BALLAD - fotó: Tiziano Ghidorsi
BALLAD - fotó: Tiziano Ghidorsi

Olasz balettelőadás érkezik Szegedre a Színházi Olimpián

A Szegedi Kortárs Balett meghívására május 18-án a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont az Olaszországból érkező MM Contemporary Dance Company előadásának a 10. Színházi Olimpia keretében. Mauro Bigonzetti és Enrico Morelli BALLAD, illetve ELEGIA_care landscapes című koreográfiáját a Nagyszínházban láthatja a szegedi közönség.

Enrico Morelli neve nem ismeretlen a hazai nézők számára: a Szegedi Kortárs Balett társulatával együttműködve többek között olyan nagy sikerű koreográfiák fűződnek a nevéhez, mint a Menyegző, a Coppélia, az Orfeusz és Euridéké, valamint a Moderato Cantabile. A népszerű táncos, koreográfus szakmai kiválóságát tükrözi, hogy Olaszországban számtalan koreográfusversenyt megnyert, 2001-ben pedig, táncosként, az Olasz Köztársaság Ezüst medáljával tüntették ki.

ELEGIA_care landscapes című táncműve rólunk szól, akik a saját utunkat és identitásunkat keressük. Az elveszett pillanatok és kapcsolatok története, kutatás az ember emlékezetében olyan képek és tájak után, amelyek egykor ismerősek voltak számára. A tánc különböző utak és pályák forgatagává, látszólag egy ősi káosszá válik, egészen a nyugalom visszatéréséig, ami magában hordozza a döntést, hogy átadjuk-e magunkat a megújult reménynek és újjászületésnek.

ELEGIA - fotó: Tiziano Ghidorsi
ELEGIA – fotó: Tiziano Ghidorsi

Az est címadó produkciója, a BALLAD portré és tisztelgés a 80-as évek emléke előtt. Zenei képek általi narráció, amely feleleveníti a kor szenzációit, kitörő eufóriáját, „kollektív ostobaságát” és „feladott álmait”. Életre hívja az akkori idők életérzését, a kreatív alkotói kísérletezés levegőjének „illatát”, azt az időszakot, amikor a társadalmat a lendület ritmusa és a változás izgalma folyamatos változásra késztette. A darab magával ragadó zenei dramaturgiára épülve kelti életre a korabeli művészeket és a hősöket.

Olaszország legismertebb koreográfusa, Mauro Bigonzetti táncos pályafutása 1979-ben, Rómában indult a Balletto del Teatro dell’Operánál, majd Reggio Emiliában folytatódott 1983-ban, ahol csatlakozott az Aterballetto társulatához. A későbbiekben jelentős nemzetközi balett- és táncegyüttesek megbízásain dolgozott, köztük a La Scala Ballet, a N.Y.C. Ballet, a Bolshoi Ballet, a Staatsballett Berlin és a Gulbenkian Foundation. A BALLAD az első kifejezetten az MM Contemporary Dance Company számára készített alkotása, és most végre a magyar közönség is megtekintheti.

A jegyvásárlás ide kattintva érhető el. 

További cikkek
Vidnyanszky
A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlést tartott az Eiffel Műhelyházban november 27-én, ahol a résztvevők újraválasztották az eddigi elnököt.
Jan_Fabre_Az_Olumposz_tetejen_900x599
A 11. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót 2024. április 5 – 27.  között rendezi meg a Nemzeti Színház.
Makovecz kultúrtemplom, Csenger (forrás: makovecz.hu)
A Magyar Művészeti Akadémia alapító elnöke, Makovecz Imre építész alkotását, az egykori Adventista Imaház újjászületését ünnepelték Csengeren.