Fotó: Eöri Szabó Zsolt - nemzetiszinhaz.hu

A párbeszéd és a nyitottság 20. századi hírnöke – Hevesi Sándorra emlékezett a Nemzeti Színház

A huszadik század elejének legendás rendezőjére, színházigazgatójára, Hevesi Sándorra emlékeztek születésének 150. évfordulóján. A Nemzeti Színház kezdeményezésére koszorúzási ünnepséget tartottak a Fiumei úti sírkertben, ahol felidézték az egykori színidirektor emlékét.

A magyar színházművészet, és a magyar kultúrtörténet kiemelkedő alakja volt az 1873. május 3-án született Hevesi Sándor, aki nemcsak rendezőként, hanem íróként, kritikusként is jelentős életművet hagyott maga után – hangsúlyozta a megemlékezésen Kozma András, a Nemzeti Színház Hevesi Sándor-díjas dramaturgja. Felidézte, hogy Hevesi Sándor már igen fiatalon a színház mellett kötelezte el magát, tizenhét éves korától kritikákat írt. Jogot, filozófiát hallgatott, majd bölcsészdoktori és német-francia szakos tanári oklevelet szerzett. Dramaturgiai tárgyú írásokat publikált, emellett nagyon színvonalas műfordításai jelentek meg.

Hevesi 1915-ben került vissza a Nemzeti Színházba, amelynek 1922-től főrendezője, 1923-tól 1932-ig pedig igazgatója volt. Ez az időszak jelentette a Nemzeti Színház felvirágzását, teljesen korszerű színházat teremtett, amely kapcsolódott a kor legnagyobbjaihoz is, Max Reinhardt, Sztanyiszlavszkij, Gordon Craig hatását mutató rendezései révén – emelte ki Kozma András. Shakespeare-rendezései modernek, újszerűek voltak, Molière-t, Ibsent is rendezett, de Bánk bán-átdolgozás és Az ember tragédiájának színpadra állítása is a nevéhez fűződik. Az újító törekvések még a szervezeti működésre is kiterjedtek, hiszen a bérletrendszert átalakította, és létrehozta a Nemzeti Színház kamaraszínházát. A színidirektor érdeme volt még, hogy elindította a magyar színházi képzést, és ő szervezte meg az első rendezőknek szóló kurzust is. Mindemellett Londonban is tartott előadásokat, a magyar irodalomról és a magyar Shakespeare-adaptációkról. Hihetetlenül gazdag életpályát zárt le 1939-es halála, 38 év alatt 280 darabot rendezett.

A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen Hevesi Sándor síremlékénél koszorút helyezett el Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója és Besenczi Árpád, a zalegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója. Főhajtással emlékezett Hevesi Sándorra Vajda Márta és Novák János a Magyar Színházi Társaság képviseletében, valamint Bodolay Géza, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vezetője.

A Nemzeti Színház a 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt helyszíne.

(Via nemzetiszinhaz.hu)

További cikkek
Company La Tal: Carrillo
Mutatjuk, hogy telt a Színházi Olimpia keretében megrendezett Szervusztok Pajtikák! eseménysorozat első hétvégéje Debrecenben! 
Szűcs Réka - forrás: Harlekin Bábszínház
Az egri Harlekin Bábszínház igazgatójával, Szűcs Rékával Klész Bea készített interjút: a beszélgetés – amelyben a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett programokról is szó lesz – június 1-jén 18 órától hallható.
thalia
A 2023/24-es kínálatban megtalálhatók klasszikus és fekete komédiák, tipikus angol bohózat és egy vígjáték egy bulvárbotrányról. A teátrum két előadást is befogad a 10. Színházi Olimpián.