Fotó: Eöri Szabó Zsolt

„A színháztörténet nem tanítható képek nélkül” – bemutatták Eugenio Barba és Nicola Savarese könyvét

Május 20-án mutatták be Eugenio Barba és Nicola Savarese A színház öt kontinense – tények és legendák a színész materiális kultúrájáról című könyvének magyar fordítását a Nemzeti Színházban a 10. Színházi Olimpia és a MITEM fesztivál részeként. A bemutatóról a Magyar Nemzet tudósított.

A nagy érdeklődés mellett zajlott könyvbemutatón az érdeklődők a kötet egyik szerzőjével, Eugenio Barbával, a magyar fordítás készítőivel, Regős Jánossal és Pintér-Németh Nikolettel, valamint Antal Zsolttal, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettesével is találkozhattak, és elsőként juthattak hozzá a könyv magyar nyelvű kiadásához is.

Eugenio Barba elmondása szerint a könyv nem kizárólag az ő vagy szerzőtársa ötlete volt, hanem nagyrészt az ISTA műhelyeknek köszönhető a munka, és annak kézzel fogható eredménye.

Ezeken a műhelyeken ugyanis megfordulnak táncosok, színészek, történészek és színházelméleti szakemberek is: minden szakember azt a területet kutatta, amely igazán foglalkoztatta, s később ezeket az egységeket összesítették kötetté szerzőtársával, Nicola Savaresével – olvasható a beszámolóban.

„Rendkívül sok fantasztikus anyagunk volt, de az elején nem láttuk át pontosan, mit is tegyünk mindezzel. Mindketten más-más aspektusát ragadtuk meg, s nagyon sokat konzultáltunk, és évente eltöltöttünk együtt Olaszországban egy hónapot, amikor csak a szerkesztéssel foglalkoztunk.

Nicola vesszőparipája mindig is az volt, hogy a színháztörténet nem tanítható képek nélkül.

Nem lehet csupán elképzelni, milyen egy-egy kultúra, nemzet, ország színháza, hiszen ez csak intellektuális tudás lenne. Több mint tizennégy évet töltöttünk el a könyv készítésével.”– árulta el Eugenio Barba.

A szerző elmondása szerint a kötet legfontosabb jellemzője az, hogy színészeknek szól: a könyvben nem esik szó drámaírókról, mert a hangsúly a színészi hivatás történetén van.

Regős János és Pintér-Németh Nikolett elmondása szerint nem volt nehéz feladat a könyv fordítása, mert számos újraolvasás után is annyira érdekesnek találták, hogy hogy szerették volna megérteni és felfedezni a mű mélyebb rétegeit is.

„Biztos vagyok benne, hogy aki egyszer kézbe veszi ezt a könyvet, az nehezen fogja letenni, és sokszor fog újra és újra visszatérni hozzá.” – árulta el a fordító.

A beszámoló teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.

További cikkek
Pajtaszinhazi_eoriszabo-1010275
A Magyar Kultúra Napja tiszteletére a Nemzeti Színház ebben az évben is szélesre tárja kapuit az ország felnőtt színjátszó csoportjai előtt, bemutatkozási lehetőséget adva a legjobbaknak január 27-én és 28-án.
net_Sopron_SZFE_NSZ_szerzodes_eorifoto-4763
A Nemzeti Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem a mai naptól erősítik stratégiai partnerségüket, kibővítve azt a Soproni Egyetem számára is.
HTe_Tragédia_foto-KataiJoco_DSC00075
Folytatódik olimpiazáró videósorozatunk, amelynek harmadik részében a táncszínházi műfaj képviselőit mutatjuk be röviden. Nézzék meg összefoglalónkat a táncművészetek olimpiai seregszemléjéről!