Café de la Danse – Jön a FrenÁK Társulat táncfesztiválja

Idén is nagyszabású kortárs táncfesztiválra készül Kápolnásnyéken a FrenÁK Társulat. Június 16-18. között a 10. Színházi Olimpia részeként várják ingyenes előadásokra az érdeklődőket a Café de la Danse keretében.

Nagy sikere volt tavaly a FrenÁK Társulat kortárs tánc fesztiváljának a Halász Gedeon Eseményközpontban, ahol akkor Frenák Pál  Kossuth- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, pedagógus, érdemes művész, a FrenÁk Társulat vezetője így nyilatkozott: 

„Ez egyfajta küldetés is számunkra, s mindeközben a közönség megismerheti pedagógiai munkánkat, a gyerekekkel való foglalkozásokat is. Az ismertető előadásokkal pedig a kortárs tánc organikus, „töredékes”, asszociatív jellegét mutatjuk meg. Azt szeretnénk láttatni, hogy ezek az előadások nem a megszokott narratív, történetmesélő stílusban kerülnek színpadra, hanem gondolatokat, érzeteket, az aktuális történeseket indirekt módon, informálva kapja a közönség.”

A Café de la Danse idei nemzetközi programjában öt külföldi tánctársulat – francia, német, finn, portugál, ír táncművészek részvételével -, továbbá egy sokszoros fesztiváldíjas gitárművész, Thomas Csaba mutatkozik be. 

A színpadra lép a FrenÁk Társulat is Fiúk című darabbal, mely a szervezők tájékoztatása szerint görbe tükröt tart napjaink társadalmi elvárásai elé, közelről szemlélhetjük a klasszikus férfi alaptípusokat: a „Macsót”, a „Nárciszt” és a „Herkulest” egyfajta FrenÁki iróniával és mélyreható őszinteséggel.

További cikkek
TWO_Olga Chelpanova, Adrián Szelle (5)
Június közepén a tánc hívei elutazhatnak Győrbe, a Magyar Táncfesztiválra, de kirándulhatnak Kápolnásnyékre is, a Frenák Társulat által szervezett Café de la Dance Fesztiválra. Azért a Budapesten maradóknak is tudunk mit ajánlani, egyenesen Algériából. Turbuly Lilla írása.
Békéscsabai Napsugár Bábszínház. Fotó_ Horcsák András
Átadták a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új épületét: a megújult Ursziny-Beliczey-kúriát és a mellette lévő modern épületet a 10. Színházi Olimpia keretében meghívott előadásokkal avatták fel.
Forrás: Vojtina Bábszínház Facebook-oldala
A 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Bábszínházi Világtalálkozó kiemelkedő eseménye, a „Szervusztok, Pajtikák!” fesztivál nyitányaként tartottak gyereknapot Debrecenben.