A doktor - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A doktor - fotó: Eöri Szabó Zsolt

24 előadás várja a közönséget a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján

35. alkalommal, június 23. és július 1. között rendezik meg Magyarország egyik legjelentősebb színházi seregszemléjét, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. A színházi szakma és a nagyközönség számára minden évben különleges előadásokat kínáló programsorozat ezúttal is számos értékes és népszerű produkcióval várja a színházat szerető nézőket, valamint a fesztivál visszajáró és újonnan érkező látogatóit. 

A versenyprogram mellett a fesztiválra két díszelőadást hívtak meg: Andrei Șerban rendezésében A doktort tekinthetik meg a résztvevők a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának előadásában, valamint a Kis Domonkos Márk rendezte Szemet szemért című darabot mutatja be a Déryné Társulat.

A Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színháztermében, a Zsinagógában és a Refi Színpadon – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2023-ban is számos színházi csemege várja a fesztiválozókat. A versenyprogramot minden nap szakmai beszélgetések kísérik, ahol a társulatok tagjai, a színházi szakemberek, a színház iránt érdeklődők és természetesen a zsűritagok beszélgetnek az előző napi előadásokról.

A 2015/2016-os színházi évadtól kezdődően a versenyprogramba bekerülő előadásokat Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívják meg. A dramaturg, színházi szakíró az idei évadban éppen hetedszer utazta be a Kárpát-medencét, hogy szakmai meglátásaival, tanácsaival elősegítse a kisvárdai színházi találkozó soron következő programjának kialakulását. Szerencseszámnak tudva a hetest, és kereknek érezve a 35. esztendejébe lépő fesztivál történetének ötéves évfordulóit, az idei válogatás az eltelt időszak apró dicsőségeire való emlékezés jegyében is történt.

A versenyprogramban többek között láthatjuk a tavalyi fődíjas társulatot: a nagyváradi Szigligeti Színház a Figaro házassága, avagy egy őrült nap című előadását Botos Bálint rendezte. Versenyzik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Részegek című produkciójával, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a különleges képvilágú Oxigén előadással, Pálffy Tibor rendezésében. Martin McDonagh Leenane szépe című drámáját Barabás Árpád vitte színre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatától ezúttal ez a produkció nyert meghívást.

Az idei, egyhetes workshopot Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor tartja. A Viewpoints improvizációs technikát ismertetik meg a résztvevőkkel. Június 12-ig jelentkezhetnek azok, akik tanulmányaikat valamilyen színházi képzésben folytatják. Részletek a színház honlapján.

Ahogyan minden évben, a versenyprogram mellett szórakoztató, könnyed, ám igényes előadások is láthatók, amelyek önfeledt kikapcsolódást ígérnek a nyári estéken. A fesztivál szervezői bíznak abban, hogy a sokszínűen gazdag kínálatból minden korosztály – legyenek bár a fesztiválra érkező családok, illetve fiatalabb, vagy örökifjú baráti társaságok – megtalálja a hozzá közel álló, derűre hangoló vagy éppen közös gondolkodásra ösztönző előadásokat.

További cikkek
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia művészeti vezetőjét a liget.ro arról kérdezte, hogyan sikerült Magyarországra hozni az olimpia szervezési jogát, mitől tud vonzó lenni a színház a mesterséges intelligencia korában, és milyen missziót tart fontosnak a külhoni területeken a Nemzeti Színház.
evadhiredeto vorosmarty
Vígjátékokkal, útkereséssel, barátságtörténettel és musicallel is várja a következő évadban a Vörösmarty Színház a nézőket. Székesfehérváron nemrég vette kezdetét a 10. Színházi Olimpia.
Olivier Py - forrás: YouTube
Olivier Py francia rendező Európa egyik legrangosabb színházi szemléje, az Avignon-i Fesztivál egykori igazgatójaként érkezik Budapestre a 10. Színházi Olimpia keretében, hogy saját Hamlet-értelmezését vigye a Városmajori Szabadtéri Színpad közönsége elé.