Fotó: Gordon Eszter

Makai Zsolt világosító kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat

A Várkonyi-díjjal minden évben azok munkáját ismeri el a Vígszínház társulata, akik bár a közönség számára láthatatlanok, tevékenységük azonban elengedhetetlen és megkerülhetetlen a színház életében. A Várkonyi-díj 2023-as győztese Makai Zsolt világosító, fényszabályzó-kezelő, aki közel 38 éve hűséges tagja a Vígszínház társulatának.

A Vígszínház egykori főrendezője, legendás igazgatója, Várkonyi Zoltán 1912. május 13-án született. Szakmai öröksége a Vígszínház és az egész magyar színháztörténet felbecsülhetetlen értéke. Várkonyi Zoltán szerette és tisztelte a háttérben dolgozó kollégáit. Emlékét méltóképpen őrzi a Várkonyi Zoltán-emlékdíj, amelyet özvegye, Szemere Vera alapított 1984-ben. Az elismerést minden évben az a műszaki vagy adminisztratív kolléga kapja, akit a Vígszínház munkatársai titkos szavazással megválasztanak. Az idei díjazott Makai Zsolt, világosító, fényszabályzó-kezelő, aki 1985. szeptember 16-án kezdett dolgozni a Vígszínházban, és azóta is a társulat hűséges tagja, hiszen számára ez a munka „életre szóló szerelem” lett.

„Villanyszerelőként végeztem, de a világosító munkát érdekesebbnek találtam. Egy évig dolgoztam a Tháliában, utána kerültem a Vígszínházba. Mindenki azt mondta, a Víg nagyon jó hely, a világosító tárban jó a csapat és a hangulat is. Ezért nagyon örültem, amikor Mórai Ernő tárvezető felvett. Olyan régóta vagyok itt, hogy a színház minden tégláját ismerem. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen szép épületben és ilyen csapatban dolgozom. Több mint tíz év után kerültem fel a pultba, addig színpadi világosítóként dolgoztam. Szeretem a kulissza hangulatát, az előadásokat, és azt, hogy mindig kerülnek be új darabok a repertoárba. A világosítás érdekesebb munka, mint ahogy egy civil gondolná. Nekünk kell biztosítani, hogy mindig meglegyen a világítástervező által megálmodott hangulat. Fontos, hogy a világosításból kiderüljön, milyen évszak, napszak van, egy jól beállított fény, képes például a drámai hangulatot erősíteni. Egy nagy fogaskeréknek vagyunk az egyik eleme, ezáltal a nagy színpadi sikerek részesei is vagyunk. Egyébként boldogabb vagyok, mintha a lottóötöst nyertem volna meg, hogy megkaphattam ezt a díjat. Bár én mindenkinek odaítélném, aki több, mint egy évtizede dolgozik itt” – meséli Makai Zsolt.

A Várkonyi Zoltán-emlékdíjat május 12-én ünnepélyes keretek között, Az öreg hölgy látogatása című előadás után a Várkonyi-család – Várkonyiné Farkas Éva, Várkonyi Gáspár és családja –, valamint Rudolf Péter igazgató adta át.

A Vígszínház az Odeon Színház Gardénia című előadását fogadja be a 10. Színházi Olimpián.

(Via vigszinhaz.hu)

További cikkek
Vidnyanszky
A Magyar Teátrumi Társaság tisztújító közgyűlést tartott az Eiffel Műhelyházban november 27-én, ahol a résztvevők újraválasztották az eddigi elnököt.
Jan_Fabre_Az_Olumposz_tetejen_900x599
A 11. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozót 2024. április 5 – 27.  között rendezi meg a Nemzeti Színház.
Makovecz kultúrtemplom, Csenger (forrás: makovecz.hu)
A Magyar Művészeti Akadémia alapító elnöke, Makovecz Imre építész alkotását, az egykori Adventista Imaház újjászületését ünnepelték Csengeren.