A két Korea újraegyesítése - Fotó: Figura Stúdió Színház

A két Korea újraegyesítése – Új előadás a Figura műsorán

Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése című kortárs francia darabját mutatta be a Figura Stúdió Színház. A gyergyószentmiklósi társulat a Boldogtalanok című előadást hozza el a 10. Színházi Olimpiára.

Joël Pommerat a mai francia színház egyik legizgalmasabb írója, alkotója, rendezője. Munkamódszere a színészekkel történő állandó kísérletezésen és improvizáción alapul.

Az előadást Pálffy Tibor – jelenleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, korábban a Figura Stúdió Színház színésze – rendezésében láthatja a gyergyószentmiklósi közönség.

A darab egy kollázs-szerű massza, egymástól független jeleneteket, történeteket mutat be a férfi-nő viszony, illetve a szerelem tematikája mentén; amelynek nagyon erős alapja a szöveg, amivel Deák Katalin dramaturg dolgozott.

Az örökérvényű témát boncolgató előadást Gábor Zsófia díszlet-, jelmeztervező egy semleges, ugyanakkor képlékeny térbe képzelte el, ahol lehetőség nyílik felerősíteni a nő férfi közötti problémákat.

A természetesből észrevétlenül abszurddá váló szerelmi helyzeteket, az egymástól látszólag független jeleneteket Bezsán Noémi koreográfiái és Boros Csaba zeneszerző által jegyzett zenei etűdök egészítik ki és fonják össze egy előadássá.

A bemutatóra május 12-én került sor a nemrégiben felavatott Öntöde stúdióteremben.

(Via figura.ro)

 

További cikkek
net_Olimpia_megnyito_eorifoto-8651
A 10. Színházi Olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata az április 15-i megnyitó, és benne az Átmentem produkció volt. Interjú Fekete Péterrel, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójával.
Frank Raddatz - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Antropocén színházműhely címmel rendeztek szakmai konferenciát június 9-én a Nemzeti Színházban, a 10. Színházi Olimpia keretében. A program két szervezőjét, Domokos Johannát és Frank Raddatzot kérdeztük.
Vidnyanszky
A 10. Színházi Olimpia mérlegének megvonására és a további tervek felvázolására kértük Vidnyánszky Attilát: az olimpia művészeti vezetője, a Nemzeti Színház vezérigazgatója magyaros vendégszeretetről, a világszínház javáról és az ünnep beteljesedéséről is beszélt.