Fotó: Máthé András

Felújított épületében tartotta évadzáró ülését a Csokonai Színház

Csaknem három év után léphetett be újra a teljes társulat a Csokonai Színház felújított épületébe.

Az átadás előtt álló történelmi épületben tartotta évadzáró társulati ülését a Csokonai Színház társulata. „Tudatos stratégiai döntés volt a városvezetés részéről, hogy nem adjuk fel az álmainkat, és olyan színházakat hozunk létre, amelyek minden tekintetben ki tudják szolgálni a színjátszás 21. századi követelményeit – kezdte köszöntő beszédét Papp László.

Debrecen polgármestere úgy fogalmazott: „Büszke vagyok arra, hogy az 1865-ben épült történelmi épületet úgy sikerült felújítani, hogy a történelmi, műemléki karakterek megőrzése mellett a művészek, rendezők korlátlanul szárnyalva, technikai akadályok nélkül tudják megvalósítani az elképzeléseiket. Az elmúlt évek legnagyobb jelentőségű fejlesztései Debrecenben a kultúra területén valósultak meg, hiszen közel 20 milliárd forintot használtunk fel a két színház fejlesztésére. Míg a felújítás előtti időszakban 500 fő teljes értékű befogadó képességű színházi tér állt rendelkezésre, most egy este 1100 néző ülhet a színházi székekben.”

„Az én igazgatói ciklusom az építkezésről szólt” – mondta évadzáró beszédében Gemza Péter leköszönő igazgató. Hozzátette: az általános bizonytalanság éveiben, a járvány időszakában, amikor senki sem tudott rutinra támaszkodni, igyekezett jól menedzselni a bizonytalansági tényezőket, arra törekedve, hogy a társulatban mindenki egészséges legyen és legyen munkája. Büszkeséggel tekint vissza a regnálása alatt megvalósult innovatív kezdeményezésekre, mint a Hamlet vagy a sétaszínházak megvalósulására. A színház életében most kezdődő új fejezettel kapcsolatban azt mondta, egy jól működő szervezetet igyekezett átadni a színház új vezetésének.

A hagyományoknak megfelelően az évadzáró társulati ülésen adták át az idei művészeti díjakat.

Debrecen a 10. Színházi Olimpia egyik kiemelt helyszíne.

(Via csokonaiszinhaz.hu)

További cikkek
net_Rajzoltunk_egy_koeltemenyt_2023_2
A 10. MITEM részeként október 2-án 18 órától nyílik kiállítás a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnokában, melynek keretében Magyarország rangos kortárs képzőművészei tisztelegnek alkotásaikkal Madách Imre főműve, Az ember tragédiája előtt.
nm_ajanlo_cl_XI_1_
Miért szól rólunk a Bánk bán? Mi köze van Molnár Ferencnek a nagy hajtépéshez? Kicsoda Grane? Mi a siker fokmérője? Mit kínál a 10. MITEM? Interjúk Udvaros Dorottyával, Blaskó Péterrel, Schnell Ádámmal és Berettyán Sándorral. És sok egyéb olvasnivalót kínál a Nemzeti Magazin friss száma.
Kulcsár Edit - fotó: Eöri Szabó Zsolt
A 10. Színházi Olimpia záróakkordjaként a Nemzeti Színház megrendezi a jubileumi, 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Kulcsár Edit Ágota dramaturgot, a MITEM főszervezőjét kérdezzük a rendhagyó programról, a színház szerepéről és egy kimerítően szép évről.