Az EDERED (Europeaan Drama Encounter–Recontres Europeennes de Drama) kéthetes nyári alkotótábort, Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színjátszó Találkozót tartott Orfűn júniusban a 10. Színházi Olimpia keretében, amelyre 15 országból érkeztek a résztvevők. A találkozó lebonyolításáról, a tanulságokról és a hosszú távú hatásokról Alapi Tóth Zoltán rendezőt, drámatanárt, az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnökét kérdeztük.
– Mivel érdemelte ki Magyarország a szervezés jogát?
– Az EDERED alapítói között egy magyar szakembert is találunk, sőt, Hollósi József sokáig a szervezet elnöki tisztségét is betöltötte. Az Országos Diákszínjátszó Egyesület vezetőségében azonban 2017-ben merült fel ismét az igény, hogy közeledjünk a nemzetközi szervezethez. 1992-ben, illetve 2002-ben rendeztek már hazánkban diákszínjátszó találkozót, tehát magyar kötődésről és immár hagyományról is beszélhetünk a szervezettel és a rendezéssel kapcsolatban.
– Hogy zajlott a nemzetközi találkozó?
– A találkozót megelőzően áprilisban a kísérők számára tartottunk egy előzetes helyszínbejárást és tartalmi workshopot Pécsen a témáról, amely idén a fiatalok útkeresése volt. A találkozót úgy kell elképzelni, hogy a megvalósított produkciónak volt hét „kisrendezője”, akik a nagy előadás egy-egy részét megrendezték, illetve egy főrendező, aki a végén egésszé összefűzte ezeket az etűdöket. Velük találkoztunk elsőként tavasszal.
Júniusban pedig a zömmel 14 és 19 év közötti diákok tizenegy napot töltöttek Magyarországon. Az EDERED nyitónapja egybeesett a Magyar Országos Diákszínjátszó Találkozó zárónapjával, így volt egy rendezvény, amelyen a mintegy 300 magyar diák együtt tölthetett egy napot a 150 külföldről érkező társával a pécsi Színház téren. Ezt követően indult el a klasszikus értelemben vett próbafolyamat Orfűn: ennek során hét csoport dolgozott egymás mellett folyamatosan egy rendező és egy asszisztens felügyeletével. A bemutató napján már ismét a Pécsi Nemzeti Színházban próbáltunk, amelyet délután egy performansszal színesítettünk.
– Mi volt a közös megvalósítandó projekt?
– A találkozó központi témája a fiatalok jövőképe, útkeresése volt. Amint említettem, a fő produkció hét, változó hosszúságú részből állt össze a bemutatóra, amelyet a résztvevő nemzetek vegyes csoportokban hoztak létre. A nyelvi korlátok miatt a hangsúly a mozgáson, illetve a metaforikus képek használatán volt: ezekből a performanszokból állt össze a végső, nyolcvan perces produkció. A bemutatóra megtelt a közel kétszáz fős nézőtér, és nagyszerű volt látni, ahogy a 150 gyerek tengerré és hajóvá vált az előadás végére.
– Milyen egyéb programokon vehettek részt a jelenlévő diákok?
– Olyan off programokat is szerveztünk nekik, amellyel jobban megismerhették a résztvevő országok kulturális sajátosságait. Ezek a közönség előtt is nyitottak voltak, valamint a diákoknak is kikapcsolódást jelentettek. Az első ilyen program – amely sok külsős érdeklődőt is vonzott – a Nemzetek napja volt. Minden nemzetiség elhozta magával a saját országára jellemző portékákat, amelyre licitálni lehetett: a kolbászok és sajtok mellett például olyan érdekes dolgok is megjelentek, mint a versek. Ezen kívül minden ország készült egy bemutatkozó produkcióval, amelyet egy ki-mit-tud keretében adtak elő egymásnak. Egyik este magyar táncházat tartottunk: ezt követően minden nemzet bemutathatta a saját táncait is. Az utolsó program egy ütőszenekar koncertje volt, amelyet a csillagfényes orfűi tó partján élvezhettünk.
– Hogy értékeli a lezajlott találkozót?
– Úgy gondolom, hogy elértük a megvalósítandó célt: megmutattuk, hogy van egy közös európai színházi nyelvünk, amely a nemzetek felett áll. A gyerekek a produkcióból és a saját attitűdjükből is előhozták azt a gyökeret, amelyet gondozni kell.
– Milyen visszajelzések érkeztek?
– Készítettünk egy kérdőívet is, amelyen vártuk a visszajelzéseket, és nagy örömmel mondhatom, hogy nem volt negatív észrevétel. Nagyon erős kötődés jött létre a diákok és a csoportvezetők között is, a mai napig aktívak például a Facebook-csoportok, ahol a rendezvény előtt és alatt kommunikáltunk.
– Milyen hosszú távú hatása lehet a diákszínjátszásra annak, hogy a 2023-as találkozót Magyarországon rendezték meg?
– A magyar diákszínjátszásra egyfajta mintaként tekintenek Európában. A legfontosabb, hogy van egy rendszere: van egy stabil, jól működő fesztiválunk, képzéseket tartunk, kellő mennyiségű szakember van, akik gondolkodó, együttműködő közegben tudnak alkotni. Ennek következményeképpen minőségi produktumokat tudunk előállítani. Tavaly mintegy kétezer diák 117 előadást mutatott be a fesztiválon, ez hatalmas eredmény. Olyan aktív közösségünk van, amely kommunikál és hat egymásra. Ez volt az első ilyen nagyívű rendezvény a járvány megjelenése óta, és elmondhatjuk, hogy a júniusi találkozó olyan pályára állította az európai diákszínjátszást, ahova tartozik.
Az interjút Sánta Sára készítette.
