A Rúth könyve azoknak a fájdalmáról szól, akik a háború elöl menekülve, családjukat hátrahagyva új világba költöztek. A bukaresti Állami Zsidó Színház előadása október 2-án látható.
„A Rúth könyve című darabot édesanyám története ihlette. Anyám lengyel bevándorlóként érkezett Argentínába 1934-ben, hogy feleségül menjen apámhoz.” Akárcsak a legendás bibliai Rúth, ő is idegenek között élte le az életét. Egy húga kivételével, akinek szintén sikerült a háború előtt Argentínába emigrálnia, anyám egész családja – a szülei, a nővére és a bátyja – a holokauszt áldozata lett. Anya ritkán mesélt nekünk a varsói életéről, a családjáról. Számára a múlt túl fájdalmas beszédtéma volt. A valós eseményeken alapuló irodalmi művekhez hasonlóan, egyes események itt is valósak, mások a képzelet szülöttei. Az előadás több egy anyámról szóló életrajzi vázlatnál: megpróbálom bemutatni benne, mekkora bűntudat gyötri a háború karmai közül kimenekülő, de családjukat hátrahagyó túlélőket. A darabbeli Rúth Alzheimer-kóros, ezért csak a múltjának távoli részleteire képes visszaemlékezni. Ezek közé tartozik három énváltozata is, akiket jelenlegi énje nem ismer fel. „Ezt az egészet egyedül anya látja. Eredetileg spanyolul írtam a darabot, de az emlékeimben megszólaló hangok jiddisül beszéltek. Rendkívül hálás vagyok Maia Morgensternnek és az Állami Zsidó Színháznak, hogy a Rúth könyvét különös és csodálatos anyanyelvemen, a mameloschen-en állították színpadra.” (Mario Diament)
„Rúth története az emlékezet önkéntelen ugrásai nyomán, töredékekben, az időtengelyen előre-hátra mozogva bontakozik ki: az emlékek visszamenőleg drámai pillanatokká állnak össze, kíméletlen jelentést kapnak. […] Rúth gyengülő elmével, de fiatalosan dobogó szívvel éli újra élete korszakait – kamaszkorát, ifjúságát, felnőttkorát. Minden korszak más testben ölt alakot a szövegben és a színpadon: lányként, fiatal nőként, asszonyként jelenik meg. Rúth körbe-körbe forog emlékeinek örvénylő körhintájában, amelyből nincs kiút, miközben édesanyja erős kézzel irányítja életútját; Boris mellé állítja az anyagi »biztonságba«, s egyben kimenti őt az Európát beárnyékoló háborús fenyegetettségből, amely már előrevetíti a holokauszt rettenetes szégyenfoltját. Az egyik legmeghatóbb jelenet a találékony kis Rúth és a már-már zavarba ejtő egyszerűséggel, őszintén fogalmazó édesanyja közötti párbeszéd arról, hogy mit jelent zsidónak lenni. […]”
