Bábelőadást és egy sajátosan közép-európai történetet feldolgozó regényadaptációt is hozott a kisebbségi színházakat felvonultató Synergy Fesztiválra a Csehországból, Český Těšínből érkezett társulat. A Těšínské divadlo különös határhelyzetéből adódóan, cseh és lengyel nyelvű előadásokat is játszik, a MITEM-re lengyel nyelvű produkciókat hoztak el. A Görbe templom esetében egy nagyon fontos, a lengyel közelmúltat és identitást is feldolgozó előadást láthattunk. Ungvári Judit írása.
A Synergy második napja tehát egy fiataloknak szóló előadással kezdődött, a Gulliver utazásait egy vegyes technikákat felvonultató, a színészi játékot a bábos megoldásokkal elegyítő produkcióban láthatták az érdeklődők. Több szót ejtenék viszont az esti programról, hiszen ebben egy egészen izgalmas, és talán mifelénk kevéssé ismert témáról értesülhettünk. A kortárs író, Karin Lednická regénye (mint később kiderült, egy még befejezetlen trilógia első darabja) ugyanis a lengyel-cseh határvidék, a Morva-sziléziai régió mintegy száz évvel ezelőtti történelmének mindennapjaiba kalauzol, s ebből készült a Těšínské divadlo lengyel társulatának Görbe templom című előadása. A történet az 1800-as évek legvégén indul, és az első világháború végéig tart. A regénybeli história, a régióra jellemző bányászvilághoz kötődő néhány szereplő sorsán keresztül mutatja be ezt az időszakot. Bányaszerencsétlenségből indulunk, és követve a szereplők történetét, átéljük velük a huszadik század elejének, valamint az első világháborúnak a hányattatásait. A monarchiabeli kiindulópont tulajdonképpen közös történelmünk, a záróidőszak, 1920 pedig a trianoni határvonások ideje. Ám cseh-lengyel viszonylatban sem volt ez az időszak sokkal „fényesebb”: a béketárgyalások a Tescheni Hercegség területét felosztották Csehszlovákia és Lengyelország között, így jött létre Teschen városból egy lengyel Cieszyn és egy cseh Český Těšín. Rutinos közép-európaiként ezek a helyzetek nagyon is ismerősek lehetnek nekünk, a Nemzeti Színház nézői talán még emlékezhetnek például Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabjára, amelyben a szerző az ukrán-szlovák (korábban szovjet-csehszlovák) határral hasonlóan kettéválasztott Kisszelmenc és Nagyszelmenc történetét dolgozza fel. Mint ahogy közismert a vicc a munkácsi csodarabbiról, aki az Osztrák-Magyar Monarchiában született, élt a Csehszlovák Köztársaságban, Magyarországon, a Szovjetunióban, meghalt Ukrajnában, és közben ki sem mozdult Munkácsról. De félre a közép-európai abszurddal, mert azért nagyon komoly tanulságai is voltak a lengyel előadásnak.
„Akik elfelejtették a gyökereiket, el fognak veszni a mindennapok útvesztőjében.” – hangzott a prófétikus mondat, amely mindenképpen fontos gondolata volt az előadásnak, hiszen egy olyan színház produkcióját láttuk, amely a lengyel identitás kérdéskörét járta körül. Persze a közép-európai jellegzetességek nemcsak az abszurd helyzetekben érhetők tetten, hanem abban is, hogy a lengyelek élete ebben a térségben szorosan összefonódott a csehekével (meg persze a többi nációéval is, amely megtalálható volt errefelé), akad is olyan szereplő (Ludwik), aki ugyebár félig cseh, félig lengyel. Ez leginkább akkor vált érdekessé, amikor egymással kerültek konfliktusba, és hát, sajnos, ez is ismerős helyzet Európának ebben a felében… A némiképp lassú, epikus folyású előadás sok helyütt igen szép, autentikus dalokkal tűzdelve tudósított minket egy olyan világról, amelyt ismeretlenül is jól ismerhetünk. Csak amíg a cseh-lengyel határvidéken dolgozó emberek létalapját a bánya jelentette, addig másutt a termőföld, az erdők, a víz, vagy más természeti kincsek képezték a mindennapok küzdelmeinek bázisát. Az előadás nagyon tisztán, szépen szól azokról az egyszerű emberi sorsokról, amelyeket legfeljebb a történelem tud megbonyolítani.
Az előadás rendezője, Radovan Lipus a közönségtalálkozón arról beszélt, hogy a határmenti vidéken egyfajta „köztes lét” érzetét élik meg az ott élők. Ez érinti a nyelvet (a lengyel tolmács meg is jegyezte, hogy néhol cseh szavak kerültek a mondatokba, amelyeket nem ért), de a gondolkodást is. Nagyon fontos viszont nekik a lengyel identitás ápolása, megélése – derült ki a beszélgetésből, ennek érdekében intenzív kapcsolatokat ápolnak a lengyel kulturális élettel és a lengyelországi színházakkal is. Az előadásban a narrátor szerepét betöltő Jan Monczka bizonyult erre a legjobb „illusztrációnak”, ő ugyanis beszámolt arról, hogy értesülvén a regényből készülő adaptációról, azért „lopta be” magát vendégként a produkcióba, mert ebben a régióban, Karvinában született, a szülei pedig pontosan a címben emlegetett híres „görbe templomban” házasodtak össze. A templom egyébként azért „görbe”, mert a bányászat miatt megsüllyedt, s innen az elnevezés.
