A belgrádi Jugoszláv Drámai Színház Titus Andronicus című előadásával ért véget Kolozsváron az Európai Színházi Unió 20. Fesztiválja. A nemzetközi seregszemlét november 4. és 19. között rendezték.
A találkozó tizenhat napja alatt összesen tizenegy ország tizenegy társulatának előadását láthatta a fesztivál közönsége. A Kolozsváron legutóbb 2019-ben megszervezett fesztivált követően ezúttal görög, cseh, romániai, magyar, luxemburgi, lengyel, szerbiai, portugál, szlovéniai, olasz, bulgáriai társulatok vettek részt a fesztivál programjában.
A fesztivál előadásai nagy népszerűségnek örvendtek a kincses városban. A stúdióelőadások közül szinte pillanatok alatt elfogytak a helyek a Luxemburgi Nemzeti Színház Tompa Gábor által rendezett A székek és a Frank Hoffmann rendezte A pestis című előadásokra, de a közönség körében nagy sikernek örvendtek a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját repertoárján szereplő előadásai is: a Rómeó és Júlia (r. Ifj. Vidnyánszky Attila), a Démonok (r. Nuno Cardoso) és az Édes Anna (r. Szabó K. István) című előadások is.
A nagyszínpadi előadások közül legtöbben a magyarországi Szolnoki Szigligeti Színház A fösvény című előadására voltak kíváncsiak Szabó Máté rendezésében, Mucsi Zoltán főszereplésével. A járulékos programok – könyvbemutatók, beszélgetések, kiállítások – szintén számos érdeklődőt vonzottak a színházba.