A Mester és Margarita után Molière Don Juan című komédiáját állítja színre a Nemzeti Színházban Alekszandar Popovszki. A teátrum a Csíksomlyói passiót hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
Az interjú a Nemzeti Magazin X. évfolyamának 4. számában jelent meg.
– Goldoni, Zamora, Lenau, Zorilla, Mozart, Heyse, Azorín, Rostand, Machado, Ghelderode, Montherlant, Unamuno, Ödön von Horváth, Duncan – néhány alkotó azok közül, akik az évszázadok során feldolgozták a Don Juan-történetet. Ön miért éppen Molière komédiáját választotta?
– Don Juan elbűvölő és inspiráló karakter, aki valóban nagyon sok szerzőt megihletett. A gátlástalan hódító figurája felkínálja magát a legkülönbözőbb értelmezéseknek. Mozart operáját is nagyon kedvelem, de a francia drámaíró szövege eszményi alap egy előadáshoz. Molière komédiája tükröt mutatott saját korának, s eszerint Don Juan egyértelműen negatív hős, de ez a szöveg mégsem egysíkú, mert alapvető tulajdonsága az irónia, ami kifürkészhetetlenné teszi: az udvari szerző színleg dicséri benne XIV. Lajos királyt, mi mégis a hatalom kritikáját olvassuk ki belőle. Többek között ezért tartom a legnagyobb drámaírónak Molière-t és Shakespeare-t, mert mindketten képesek voltak arra, hogy az „udvaron” belül maradjanak, de közben kritikát is megfogalmazzanak.
– Ennek a kritikának ad hangot a főszereplő a darabvégi „képmutatás-monológban”?
– „Nincs már ebben ma semmi szégyellnivaló; a képmutatás divatos bűn, és minden divatos bűn erényszámba megy” – fogalmaz Molière, és ez a monológindítás jól mutatja, mennyire aktuális a Don Juan. Hiszen a képmutatás – ahogy minden korban – manapság is domináns tünet. Ugyanakkor már a próbafolyamat elején mondtam a Don Juant alakító Bordás Rolandnak, hogy ez a figura sosem hazudik. Az őszinte hódítási szándéka nem érne célt a környezete nélkül.
– Don Juan vágya nem válna valóra, ha nem volnának, akik hagyják elcsábítani magukat? Ez is a korunkról szól?
– Manapság minden pillanatban ki vagyunk téve a csábításnak. A kapitalizmusnak, különösen a liberális kapitalizmusnak az a sajátossága, hogy megteremti a függőség környezetét számunkra: az elcsábulás függőségének feltételeit. Olyan világban élünk ma, amelyben minden dolognak ára van. Ez az ár meghatározza a dolgok iránti viszonyunkat. Azért van a művészet is krízisben, mert az maga is az üzleti élet része, önmaga eladására kényszerül. Minden szellemi tevékenység vagy gesztus, legyen az a legjelentéktelenebb, az áruba bocsátásról szól.
– Ki Don Juan az ön szemében?
– Számomra Don Juan egy művész, aki összeköti az eget a földdel: minden szavával és gesztusával vertikálisan kommunikál. Ennek az éggel való kapcsolattartásnak a vivőanyaga a szerelem. Don Juan olthatatlan vágya, ami egyik nőtől a másikig hajtja, abból fakad, hogy – amint ezt korunkban is gyakran tapasztaljuk – Don Juan folyamatosan az eget fürkészi a tekintetével, vagy mindig a túlvilágira tekint, de közben a földön borzasztó dolgokat művel.
– Ebben az értelemben Don Juan Tartuffe rokona?
– A képmutatás valóban összeköti őket, sőt az én értelmezésemben Don Juan úgy lép ki ebből a drámából, ahogyan Tartuffe megérkezik majd a sajátjába. Megsemmisül Don Juanként, és Tartuffe-ként él tovább.
(…)
A Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót hozza el a 10. Színházi Olimpiára.
