Fotó: Eöri Szabó Zsolt - Nemzeti Színház

Január 21-én és 28-án rendezik meg a Pajtaszínházi Szemlét a Nemzeti Színházban

Január 21-én és 28-án rendezik meg a Pajtaszínházi Szemlét, amelyen 19 megyéből érkező vidéki amatőr társulatok mutatkoznak be a Nemzeti Színházban. A teátrum a Csíksomlyói passiót hozza el a 10. Színházi Olimpiára.

A Pajtaszínház program idén 8. éve fogja össze és támogatja a vidéki amatőr színjátszókörök munkáját. A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság együttműködésében vezetett programban részt vevő települések színjátszó csoportjai minden évben január végén, a magyar kultúra napja előtt is tisztelegve, a Nemzeti Színház stúdiószínpadain mutathatják be előadásaikat. A Gobbi Hilda Színpadon és a Kaszás Attila Teremben 19 megye egy-egy amatőr színjátszó csoportjának produkciója látható.

A Pajtaszínház Programot 2015-ben indította a Nemzeti Művelődési Intézet a Magyar Teátrumi Társasággal együttműködve. A megalakult amatőr színjátszó közösségek számára olyan élményközpontú tanulási színteret teremtett a program, amelyben komplex művészeti és közösségformáló cselekvésen keresztül juthattak el a csoportok egy-egy színpadi előadás létrehozásáig.

A legkülönfélébb színházi műfajokat felvonultató VIII. Pajtaszínházi Szemlén 19 megye 19 színjátszó csoportja mutatja be az elmúlt hónapok próbáinak eredményét. A szemle programján szatmári komédia, dokumentumszínházi darab, bűnmegelőzési vígjáték, népi színmű, mese és szociodráma is szerepel.

Az idei Pajtaszínházi Szemle megnyitója a Nemzeti Színházban mindkét szombaton 11 órakor lesz. A programot és eredményeit január 21-én Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatója; Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke; Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója; Mező Gábor, Sorkikápolna polgármestere és Szabó Ágnes, az MTT alelnöke, a program szakmai koordinátora mutatja be.

Január 28-án Szabó Ágnes mellett Novák Irén, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai igazgatóhelyettese; Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója nyitja meg a szemlét.

A VIII. Pajtaszínházi Szemle programja itt érhető el.

A Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót hozza el a 10. Színházi Olimpiára.

(Via MTI)

További cikkek
Berecz András – fotó: Eöri Szabó Zsolt
A Színházi Olimpia keretében megrendezett Nemzetközi Történetmesélő Fesztivál házigazdáját arról is kérdeztük, megférhet-e hat dudás egy csárdában.
Ifjú barbárok - jelenet - fotó: Eöri Szabó Zsolt
Négy alkalommal is láthatjuk az Ifjú barbárok című előadást a Nemzeti Színházban november 28. és december 1. között.
A kaposvári Csiky Gergely Színház - fotó: Varga György / MTI
A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye, az Országos Színházi Találkozó 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron kerül megrendezésre.