– A király és a bolond, Don Quijote és fegyverhordozója, Sancho Panza, Faust és Wagner – az irodalomtörténet nagy párosai közé tartozik Don Juan és Leporello, aki Molière-nél Sganarelle néven szerepel. Mi jellemzi ezt a különös kapcsolatot?
Bordás Roland: Talán amiatt is, mert Aleksandar Popovskival már dolgoztam A Mester és Margarita című előadásban, amelyben én Wolandot alakítom, nekem most Don Juan démoni vonásai a legerősebbek. Olyan csábító, aki szinte ez emberi léptéken túlmutató meggyőzőerővel rendelkezik. Van valami Bulgakov nem evilági és sátáni Wolandjából ebben a Don Juanban, miközben a spanyol nemes természetesen ízig-vérig ember. Sok kérdés felmerül bennem, hogyan lehet valaki ennyire gátlástalan, de talán éppen ezért szorul rá inasára. Valamiért fontos neki, hogy legyen valaki, aki minden körülmények között mellette áll.
Rácz József: A próbák során keressük ennek a viszonynak a sajátosságait. Két ellentétes pólust jelentenek, amelyek egyszerre taszítják és vonzzák egymást. De Sganarelle önmagában is ellentmondásos figura: meg akarja téríteni Don Juant, ugyanakkor maga is hajlamos a „játékra”. Amikor például orvosnak öltözik, maga is élvezi, hogy más bőrébe bújt. Ha úgy vesszük, ő is élvezi az álcát, a képmutatást. Amikor a gazdája csinál valamit, hangot ad a lelkiismeretnek, amikor viszont ő maga viselkedik hasonlóan, mentegetőzik, mintha csak kipróbálná magát.
– Ezekkel együtt mondhatjuk, hogy Sganarelle amolyan élő lelkiismeret?
Rácz József: Don Juan sosem mondja ki azt a szót, hogy Isten, mindig csak az eget emlegeti. Sganarelle viszont majd minden megszólalásába beleszövi. Ilyeneket mond: szentséges Isten, szentségtörés, hitbeli szentség, Istenem, mi lesz?, sőt még a szitkozódásában is szentségel. Az, hogy ezt a viszonyt hová fogjuk kivezetni, még a próbák során letisztult. Nem egyértelmű, hogy Sganarelle segíteni akarja Don Juant, hiszen gyakran látszólag a tettei ellen beszél, mégis mindig mellette marad, a társaságával, hűségével tehát – néha akár akarata ellenére – gazdája segítségére van.
Bordás Roland: Sganarelle számomra amolyan útitárs, akitől bármikor kérdezhetek bármit. Az más kérdés, hogy amikor Sganarelle szembesíti tetteivel, Don Juan hárítani kezd. A Jóska által említett „égivel” egyébként Don Juan mintha dacolna. Folyamatosan feszegeti a határait, így az égi szféra felé is. Mindig a tűréshatárt keresi.
– Mit jelent a színész számára a „donjuanizmus”?
Bordás Roland: Nagyon fontos, hogyan ismerjük meg a darab elején Don Juant: olyan férfiként, aki embert ölt. Vagyis bármire képes. A donjuanizmussal kapcsolatban nekem ez a mondata ad támpontot:
Különös, hogyan érvel. Először azt gondolnánk, ironizál, de Don Juan – Aleksandar Popovski rendező ezt hangsúlyozza – nem hazudik. Ha jobban meggondoljuk, ez a mondat azt jelenti, hogy Don Juan nem csábít, hanem csupán hagyja, hogy elcsábítsák. Ugyanakkor mindeközben minden nőnek fűt-fát ígér, sőt: „nincs édesebb, mint egy ellenálló szép nőn diadalmaskodni”. Csábító és a csábítás áldozata. Hogyan lehet ez a két állítás egyszerre igaz Don Juan fejében? Ez nagy titok! De fontos, hogy mi mind a kettőt igaznak tartsuk. Amikor védekezik, folyamatosan cáfolja is önmagát. De mindig az itt és mostban él: az adott pillanatban mindig igazat mond. A maga igazát…
