A testben élő kultúra – Magyarul is elérhető Suzuki Tadashi kötete

Április 22-én 20 óra 30-tól, a SCOT-Suzuki Társulat A trójai nők című előadása után tartott közönségtalálkozó keretén belül kerül sor Suzuki Tadashi: A testben élő kultúra című könyvének bemutatására a Nemzeti Színház emeleti előcsarnokában a szerző részvételével. 

Suzuki Tadashi: A testben élő kultúra 

Tadashi Suzuki, aki 1976-ban a világ egyik legnagyobb nemzetközi színházi központját hozta létre japán elhagyatott vidéki településén, Togában, nem csupán a világ egyik legjelentősebb színházi rendezője, a Nemzetközi Színházi Olimpia alapítója, hanem korszakalkotó gondolkodó is.

Culture is the Body – A testben élő kultúra címmel végre magyarul is megjelenő kötetének színházelméleti írásaiban korunk alapvető kérdéseinek radikális megközelítésére törekszik. Filozófiája és képzési rendszere nem korlátozódik csupán a hagyományos japán színházi műfajok, a kabuki és a nó értékeinek megőrzésére és megújítására, élénken rezonál a 20. századi nyugat-európai színházkultúra nyugtalanító kérdéseire is. 

E könyv írásai aktuálisabbak, mint valaha: Tadashi Suzuki hitvallása, mely Európa és Ázsia aktív szellemi dialógusának fenntartását célozza, alighanem az egyedül esélyes program a 21. századi színház művelői számára. 

A könyvbemutatón részt vesz Jámbor József (fordító), Szász Zsolt (szerkesztő) valamint Antal Zsolt (a könyvet kiadó Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet intézetvezetője). 

Magyar és angol szinkrontolmácsolással

Előzetes regisztráció: [email protected]

További cikkek
Company La Tal: Carrillo
Mutatjuk, hogy telt a Színházi Olimpia keretében megrendezett Szervusztok Pajtikák! eseménysorozat első hétvégéje Debrecenben! 
Szűcs Réka - forrás: Harlekin Bábszínház
Az egri Harlekin Bábszínház igazgatójával, Szűcs Rékával Klész Bea készített interjút: a beszélgetés – amelyben a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett programokról is szó lesz – június 1-jén 18 órától hallható.
thalia
A 2023/24-es kínálatban megtalálhatók klasszikus és fekete komédiák, tipikus angol bohózat és egy vígjáték egy bulvárbotrányról. A teátrum két előadást is befogad a 10. Színházi Olimpián.