Dionüszosz visszatérése – Magyarul is olvasható Theodórosz Terzopulosz kötete

Április 16-án 20:30-tól, az Attisz Színház Nóra című előadása után közönségtalálkozó keretében kerül sor Teodórosz Terzopulosz: Dionüszosz visszatérésére című könyvének bemutatására a szerző részvételével.

Theodórosz Terzopulosz: Dionüszosz visszatérése

Theodórosz Terzopulosz, a világszerte ismert görög rendező, a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke 1985-ben alapította meg az Attis Színházat. Társulatának első előadása 1986-ban a Bakkhánsnők volt. E produkció létrehozása során alakult ki az a sajátos munkamódszer, mely már tartalmazta Terzopulosz művészi krédójának legfontosabb elemeit. 2015-ben publikált könyve, a Dionüszosz visszatérése a rendező és színészei által kidolgozott tréningek érzékletes, ám ugyanakkor egzakt leírása.

A felfedezésekben bővelkedő műhelymunka bemutatása  kapcsán olyan elemi fogalmakra fókuszál, mint a „lélegzet”, az „energia” és  az „idő”, melyek Terzopulosz számára a színész fizikai és szcenikai jelenlétének sarokpontjai. Mindenek előtt a gyakorlati munkára és a próbákra összpontosítva ismerteti meg az olvasót a egyedülálló színészképzési módszerével. 

A részletesen tárgyalt negyven önismereti gyakorlat elsősorban a fiatal színészgeneráció számára jelenthet fontos útmutatást.  Ez a már számos nyelven publikált kötet az SZFE kiadványaként, Kozma András fordításában hamarosan magyarul is olvasható lesz.

A könyvbemutatón részt vesz Kozma András (fordító), valamint Antal Zsolt (a könyvet kiadó Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet intézetvezetője). 

Az esemény magyar és angol szinkrontolmácsolással zajik. Előzetes regisztráció itt: [email protected]

További cikkek
SZOL_cikk_nyitó (1080 × 720) (32)
Külföldi színészképző intézményeket szólított meg az SZFE, hogy egy-egy osztály dolgozza fel és adja elő Az ember tragédiája valamely színét. A projektről az ötletgazda, Vidnyánszky Attila beszélt.
Matija Solce
Folytatódnak a 10. Színházi Olimpia programjai a Ciróka Bábszínház szervezésében június 3-án 11.00 órakor Danny és Béla mesekoncertjével és limonádéval várják a családokat a Ciróka udvarán.
Krakowski Teatr Tańca: Takarazuka camp credit Tomasz Ćwiertnia
Magda Niedzielska és Eryk Makohon előadásait június 8-án és június 10-én, a Bethlen Téri Színházban láthatja a közönség.